~ Beléd ESTEM ~ 11. Rész

~ Beléd ESTEM ~

11. Rész

- Most akkor Baekhyun megcsókolt? Vagy csak képzelődtem?

Nem tudom mióta voltam a tetőn, de nem is érdekelt. Azon járt az agyam, hogy most vagy megbolondultam és képzelődöm, vagy pedig tényleg megtörtént.
Kezemet szívemhez szorítottam, a szívinfarktus kerülgetett.

Másnap reggel a metrón szemem csak Baekhyun-t kereste, azonban nem találta. Sokáig vártam az iskola kapujánál is, hátha meglátom amint az iskolába besiet. De hiába. Nem láttam sehol.
Úgy a harmadik óra lehetett, amikor elkért a tanárnő a szervezéssel kapcsolatos dolgok miatt. 
Mondanom sem kell, mennyire nem volt kedvem Tao arcát látni, de a tanár és a műsor miatt megtartóztattam magamat. 
- Mizu? - Lépett mellém Tao, miután elengedett a tanár minket. Szemei kíváncsian méregettek.
Nem szóltam, csak mérges pillantásokat vetettem rá. Ha megszólaltam volna, akkor nem szép szavakat vágtam volna a fejéhez, ezért maradtam a pillantásoknál, és a fejrázásnál.
- Most akkor nem beszélsz velem? - Nevetgélt amire a válaszom egy " vagy eltakarodsz, vagy kicsinállak" pillantás volt. Sokat gyakoroltam ezért tudtam, hogy hatásos.
- Jól van! Sajnálom! Boldog vagy? - Mondta feladva. - Ezek szerint neked ez volt az első? - Arcára kaján vigyor telepedett le. Izgatottan méregette a reakciómat. 
- Semmi közöd hozzá! - A vigyor csak hatalmasodott a mondatom hallatán, úgy látszik ő azt élvezi ha én szenvedem. Nem akartam tovább a közelében maradni, így továbbsiettem a folyosón. 
De egy valami nem hagyott nyugton.
Furcsa, bocsánatot kért a tegnapiért. 

A telefonomat szorongattam, és azon törtem az agyamat, hogy mit kellene tennem.
Nagy nehezen megírtam egy üzenetet Baekhyun-nak, de nem mertem elküldeni ezért csak a küldés gomb felett játszadozott az ujjam.
Hirtelen anyu berontott a szobámba. Úgy megijedtem, hogy a telefonom is kiesett a kezemből. Amikor felemeltem elkerekedett szemmel néztem. 
Megnyomtam a gombot. Megnyomtam azt a kicseszett küldés gombot.
Az a szörnyű az sms-ben, ha egyszer elküldted, akkor már nem tudsz mit tenni. Az illető biztos, hogy megkapja. És onnantól nincs más, csak idegesen várni a válaszra.
Úgy 8 óra lehetett amikor megérkezett a válasz.
Remegő ujjakkal nyomtam meg a megnyitás gombot.
A szívem a torkomban dobogott,  a tenyerem rettenetesen izzadt.

" Szia, sajnálom csak nem volt időm. Most ráérnél?" - Írta Baekhyun az sms-ben. 
Mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről, nagyon megkönnyebbültem. Izgatottan pötyögtem a választ a telefonomba és hatalmas lelkesedéssel nyomtam meg a gombot.
Alig vártam pár másodpercet mire meg is érkezett a válasz, "Rendben"  
Amint elolvastam az sms-t máris rohantam a szekrényemhez, hogy előkeressem a legjobb ruhámat amit az alkalomhoz felvehetnék.
Nemsokára el is készültem, egy ruha mellett döntöttem, egy kis balettcipővel. 
- Igen, azt hiszem ez jó lesz. - Hangom izgatott volt mikor megállapítottam, hogy a ruházatom pont jó. Nem késlekedhettem, ezért gyorsan rohantam a fürdőbe egy kis parfümért, amikor szemem sarkában megláttam a sminktáskámat.
Nem szoktam sminkelni, de most mégis rávettem magamat.

Úgy negyed órával és egy fél pár szemmel kevesebbel léptem ki az ajtónkon. Izgatott voltam, úgy éreztem magam mint aki előtt 2 ajtó áll. Az egyik a pokolba, amíg a másik a mennybe visz.
Igen, ez tökéletesen leírta a helyzetemet.
Én sem tudtam merre is tartok éppen.
Viszont az is biztos, hogy már semmi sem lesz a régi Baekhyun és én köztem, mivel ma este bevallom, hogy szeretem.
Az út feléig minden jól is ment, amíg egyszer csak be nem fészkelődött a fejembe egy rossz gondolat.
- Mi van akkor, ha visszautasít? Akkor mit kezdek magammal? És a sebzett önbecsülésem akkor csak még inkább a padlót fogja súrolni.  Meg aztán elveszíthetem mint barátot.- Gondolatmenetemet egy előttem sétáló macska szakította félbe. 
Miután jól megsimogattam jobban éreztem magamat, mert kicsit kivertem a fejemből a "nem" szót.
Hosszasan lépkedtem a járdán, szerettem este sétálni. Imádtam nézni ahogy az emberek sietnek és nevetgélnek. 
Szép este volt. Az idő pont megfelelő, és az ég szép tiszta. A hold úgy ragyogott odafent, mint a nap.
Már majdnem ott voltam, csak pár lépéskellet volna ahhoz, hogy odaérjek a folyóparthoz a megbeszélt helyre, amikor megpillantottam Baekhyun-t.  Gyorsan elsiettem egy fa mögé, mielőtt még megpillanthatott volna. Megnéztem az időt, hátha késtem, de nem. Még volt legalább 10-15 perc a megbeszélt időpontig.
Baekhyun idegesen sétált fel-alá, közben mobilját szorongatta.
Türelmetlennek nézett ki. Folyton a karóráját nézegette, mintha azt szeretné, hogy az idő gyorsabban teljen.
Eddig nem figyeltem fel rá, de ahogy beletúrt hajába az felhívta a figyelmemet arra, milyen jól is nézett ki. Mintha ő is kicsípte volna magát. Helyes volt, állapítottam meg vagy 2-3 perc méregetés után.
Nagy nehezen rávettem magamat, hogy kibújva bunkeremből odasétáljak hozzá.
- Szia! - Léptem mögé. Megfordul, majd elmosolyodott.
- Szia. - Nyögte ki végül. 

~ Beléd ESTEM ~ 10. Rész

~ Beléd ESTEM ~

10. Rész


- Hoppá. - Mondta gúnyosan Tao, aztán elnevette magát.
- Gonosz vagy! - Szinte köptem rá a szavakat - Hogy tehetsz ilyent? Mit ártottam neked? - Léptem közelebb hozzá. - Miért csináltad ezt? Miért?!!? - Ordítottam rá.

 - Mert megérdemelte. De te is, mert az ő pártján állsz. - Ahogy láttam rajta, teljesen hidegen hagyta a dolog, hogy éppen összetörte a szívemet. Annyira mérges voltam, annyira gyűlöltem, nem járt más a fejemben csak a bosszú. Tao egy pillanatig levette tekintetét rólam, én kihasználva a lehetőséget megpofoztam teljes erőmből. A csattanás betöltötte az üres tantermet. Sajgott kezem az erős ütés miatt.
- Gyűlöllek! Soha többé nem akarlak látni! - Ordítottam, miközben zokogtam.

Szaladtam a folyosón, bejártam az egész iskolát de sehol sem találtam. Minden terembe benyitottam, hátha megtalálom valahol. Aztán eszembe jutott, amit múltkor mondott. Ha magányra volt szüksége, vagy csak ki akarta szellőztetni a fejét, akkor felment a tetőre.
Szaladtam felfelé a lépcsőn, nem érdekelt semmi. Szaladtam, pedig a tüdőm már nem bírta, aztán a 3. emeletnél megbotlottam az egyik lépcsőfokon, és felhorzsoltam a térdemet. Elkezdett vérezni, de pont nem érdekelt. Nehezen feltápászkodtam, és futottam tovább ahogy csak sérült lábam engette.
- Baekhyun! - Ordítottam a tetőn. Zokogva jártam körbe, amikor megláttam az egyik épület oldalánál az árnyékban. Térdeit felhúzva ült a földön, fejét kezeibe temetve. 
- Baekhyun! - Léptem mellé kétségbeesetten. 
- Mit akarsz? - Kérdezte, de még csak rám sem hederített.
- Sa-sajnálom! - Szipogtam - Annyira sajnálom! Nem akartam, de hirtelen megragadott! Kérlek bocsáss meg nekem! - Kétségbeesett hangomra felemelte lassan fejét. Arcára pánik ült, majd fel állt.
- Mi-miért sírsz? - Kérdezte halkan.
- Mert sajnálom! Nem akartalak elárulni. Épp hogy megnyíltál előttem, annyira boldog voltam, erre hátba támadtalak. - Zokogtam, s közben ingét szorítottam. - Nem akartam ezt! Nem volt időm semmit sem csinálni! Sosem engedtem volna meg ezt neki, hisz utálom őt, utálom amiatt amit veled tett! - Baekhyun meg sem szólalt, csak hallgatta mondandómat a fájdalommal megtelt szemeivel. 
- Beértem a terembe, és elkezdett cukkolni majd azt kérdezte, hogy akarok e egy kis műsort látni. Aztán megragadott...- Hangom itt megcsuklott. - Az volt az első csókom! Az a szemét ellopta az első csókomat, amit tartogattam! Annak az embernek szerettem volna adni akit szeretek. Erre ő.... és akkor te... Sajnálom! - Zokogtam egyre hangosabban. Minden egyes szipogásnál egyre erősebben szorítottam ingét, ujjaim is belefehéredtek. 
- Nem a te hibád. - Szólalt meg hirtelen lágy hangon Baekhyun,  aztán megfogta finoman arcomat , közben mindvégig szemembe nézett.
Lehunytam szememet, mert fájt ahogy belefojt a sminkem. Zokogásom kezdett alábbhagyni Baekhyun közelsége miatt. A következő pillanatban ajkak érintését éreztem saját ajkaimon.
Baekhyun megcsókolt.
Lágy volt és udvarias. Finoman lehelte a csókot a számra, aztán hírtelen elhúzódott tőlem. Úgy éreztem magamat, mint akinek megmutatják a legincsiklandozóbb  süteményt a világon, megmutatják neki, megszagolhatja, érintheti de mielőtt belekóstolna elkapják előle.

Idegesen pillantott rám. Én meg sem tudtam szólalni. Szívem kiakart ugrani a helyéről. Gyomrom görcsbe rándult, levegőt alig tudtam venni. Nem tudtam rá nézni, így csak magam elé bámultam. Lefagytam.
- Felejtsd el Tao csókját. Az nem az első csókod volt. - Mondta halkan szavait Baekhyun. Ideges volt ő is, próbálta kitalálni mi járhatott a fejemben. - Azt hiszem mennem kellene. - Aztán elengedte arcomat és elsétált.
Lábaim nem tartottak, így a földön kötöttem ki.  Nem tudtam felfogni mi is történt az imént. 
Baekhyun megcsókolt? Vagy csak képzelődtem?

~ Beléd ESTEM ~ 9.Rész

~ Beléd ESTEM ~


9. Rész

- Hé, állj már meg!! Meddig akarsz még ráncigálni az úton? - Szóltam rá Chanyeol-ra mert mióta elrángatott Baekhyun-tol azóta maga után vonszol a fél városon.
- Áh, bocsi. - Állt meg Chanyeol. Háttal állt nekem. Nem tudom miért volt ennyire fura, de megéreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. Sosem csinált még ilyent.
Odaléptem hozzá, és hátulról megöleltem. - Tudom, hogy valami bánt téged. Nem szoktál így viselkedni. Mi a baj? - Kérdeztem tőle finoman, nehogy elijesszem.
- Te mindig tudod, ha történik valami. - Mosolyodott el. Levette kezeimet magáról és végre felém fordult. Szemei nagyon szomorúak voltak mikor rám nézett, nekem e látványtól szívem összeszorult. - So Yeun szakított velem.
- Tessék? Mégis miért? - Nagyon meglepődtem. Hisz Chanyeol már régóta szerette, és végre elkezdtek randizni is.
- Mindegy. Vége. Nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz érzés.- Sóhajtott nagyot, majd leguggolt és arcát beletemette kezeibe.
- De mégis miért? Tudni szeretném, hátha tudok neked segíteni. - Kérleltem, közben leguggoltam mellé. Nehezen felemelte fejét, és rám nézett. Kicsit hezitált, majd olyant mondott amitől hanyatt estem.
- T-tessék? - Nem hittem fülemnek. Egyszerűen ilyen nincs. Nehezen álltam fel a földről, majd Chanyeol is felállt.

- Miattad. Válaszolt szomorúan Chanyeol.
- De mégis miért? Nem értem. Hisz sosem találkoztam vele. Ennek nincs értele.
- Mert féltékeny volt rád, akárhányszor veled voltam, vagy telefonáltunk. Hiába magyaráztam, hogy te a gyerekkori barátom vagy....   Aztán azt mondta, hogy vagy őt vagy téged választalak.
- Ne! Most akkor miattam szakítottatok??!  Miért nem választottad őt? Elmagyaráztad volna a helyzetet és akkor nem lett volna baj! - Kezdtem pánikolni, hisz a legjobb barátom miattam veszítette el az első szerelmét. 
- Ne hibáztasd magadat. Ő nem tudta felfogni a helyzetet. Fáj, de miatta nem veszítem el a legjobb barátomat. - Szinte éreztem, ahogy belülről marcangolja magát Chanyeol. Biztos vagyok benne, hogy most ketté szakadt, annyira megtörtnek láttam.
Egy szót sem szóltunk, csak szorosan öleltük a másikat. Nem vagyunk olyan ölelkezős tipusúak, de most nagy szüksége volt erre Chanyeolnak.
Késő délutánig elvoltunk, próbáltam felvidítani szegényt, még egy fagyizóba is elvittem. Mosolygott, nevetgélt de éreztem, hogy ez csak az álca.
- Kérdezhetek valamit? - Kérdezte határozottan Chanyeol.
- Persze.
- Az a fiú. - Mondta gúnnyal megtömve szavait.
- Milyen fiú? - Fogalmam sem volt arról, hogy kiről beszélhet.
- Akivel sétáltál a sulinál.
- Baekhyun? Mi van vele?
- Ő siratott meg, igaz? - Nézett szigorúan rám.
- Neem, huhh. Miből gondolod? - Nevetgéltem kínosan.
- Tudom, hogy ő volt az. - Vágta rá idegesen. Nem láttam még ilyennek.
- Honnan? - Álltam meg, mert nem tudok egyszerre komoly dolgokra koncentrálni, és sétálni is.
- Abból tudtam, ahogyan ránéztél. Tudom milyen dolog a szerelem. De ne hagyd, hogy annyira a hatalmába kerítsen, hogy már az sem számít ha te szenvedsz. - Nézett fájdalmasan Chanyeol.
- Rendben.
- Ezt most csak úgy mondtad, de tényleg nem akarom, hogy olyan ember után fuss aki nem értékel.

Elgondolkodtatott  amit Chanyeol mondott. Az este folyamán próbáltam mérlegelni a dolgokat, de őszintén szólva nem sokra jutottam.
Reggel az iskolában az utam egyenesen a zeneterembe vezetett, ahogy a tanár kérte. Sajnos az időnk megy, de mi nem nagyon haladunk a fesztiválszervezéssel. 
- Te mit keresel itt?! - Kérdeztem idegesen Tao-tol. Nem nagyon jött a megbeszélésekre szóval reménykedtünk Baekhyun-nal, hogy nem is fogjuk látni. 
- Reggelt neked is Vöröske. - Mutatta meg ragadozó fogait.
- Azt hittem kiléptél. - Leültem a lehető legtávolabbi helyre. Még a közelében sem akartam lenni. Nagyon nem bízom meg benne. - Vagyis inkább reménykedtem.
- Látom beszéltél Baekhyun-nal. - Mondta, mint aki meglepődött ezen.
- Igen. Szóval ha lehet nem menj Baekhyun közelébe. Nem akarom, hogy miattad szenvedjen.
- Nocsak, csak nem belezúgtál? - Lépett hozzám Tao.
- M-mi?!  Ne-nem! Ez nem igaz. Különben sincs hozzá semmi közöd. - Álltam fel mérgesen. - Jobb lenne, ha visszaülnél, mert nemsokára megérkezik a tanár.
- Nem kell tagadnod Vöröske, én tudom mi a helyzet. Átlátok rajtad. Tudod nagyon egyszerű vagy. - Simította meg alsó ajkát, majd még egy nagy lépéssel közelebb jött hozzám. Próbáltam hátrálni, de székem megakadályozott, így a hely köztünk elég keskeny volt. - Akarsz egy műsort? 
- Tessék? - Tao nagyon ért az emberek összezavarásához, így hát én sem voltam kivétel.
- Figyelj, 1-2 perc és kezdődik. - Még egy ragadozóvigyort villantott, amitől kirázott a hideg. Szemeiben nem tudtam olvasni, csak a rossz érzésemnek hihettem. Pár percig csak szemeztünk szótlanul, majd mikor lassan kinyílt az ajtó Tao megragadott és megcsókolt.

Próbáltam szabadulni, de ő erősebb volt, így hát nem maradt más csak a tökön rúgás. 
Amint elhúzottam tőle, megpillantottam Baekhyun-t az ajtóban. 
Próbáltam megszólalni, de torkom cserbenhagyott. Baekhyun lassan becsukta az ajtót, közben végig szemeimbe nézett, hatalmas csalódást láttam tekintetében. Szívem összeszorult e látványtól, térdre rogytam, és összetört szívem darabkáira gondoltam. Arcomat forró könnyek lepték el, mindeközben Baekhyun nevét mondogattam éppen hallhatóan.
Kellett pár perc, mire fel is fogtam mi is történt az imént. Elárultam azt az embert akit szeretek, elárultam azt az embert aki a barátjának hitt engem, aki elmondott olyan bensőséges dolgokat, amiket másnak nem mondott még el.
 Elárultam azt az embert aki segíteni akart nekem.
Elárultam a szerelmem.