~ Beléd ESTEM ~ 11. Rész

~ Beléd ESTEM ~

11. Rész

- Most akkor Baekhyun megcsókolt? Vagy csak képzelődtem?

Nem tudom mióta voltam a tetőn, de nem is érdekelt. Azon járt az agyam, hogy most vagy megbolondultam és képzelődöm, vagy pedig tényleg megtörtént.
Kezemet szívemhez szorítottam, a szívinfarktus kerülgetett.

Másnap reggel a metrón szemem csak Baekhyun-t kereste, azonban nem találta. Sokáig vártam az iskola kapujánál is, hátha meglátom amint az iskolába besiet. De hiába. Nem láttam sehol.
Úgy a harmadik óra lehetett, amikor elkért a tanárnő a szervezéssel kapcsolatos dolgok miatt. 
Mondanom sem kell, mennyire nem volt kedvem Tao arcát látni, de a tanár és a műsor miatt megtartóztattam magamat. 
- Mizu? - Lépett mellém Tao, miután elengedett a tanár minket. Szemei kíváncsian méregettek.
Nem szóltam, csak mérges pillantásokat vetettem rá. Ha megszólaltam volna, akkor nem szép szavakat vágtam volna a fejéhez, ezért maradtam a pillantásoknál, és a fejrázásnál.
- Most akkor nem beszélsz velem? - Nevetgélt amire a válaszom egy " vagy eltakarodsz, vagy kicsinállak" pillantás volt. Sokat gyakoroltam ezért tudtam, hogy hatásos.
- Jól van! Sajnálom! Boldog vagy? - Mondta feladva. - Ezek szerint neked ez volt az első? - Arcára kaján vigyor telepedett le. Izgatottan méregette a reakciómat. 
- Semmi közöd hozzá! - A vigyor csak hatalmasodott a mondatom hallatán, úgy látszik ő azt élvezi ha én szenvedem. Nem akartam tovább a közelében maradni, így továbbsiettem a folyosón. 
De egy valami nem hagyott nyugton.
Furcsa, bocsánatot kért a tegnapiért. 

A telefonomat szorongattam, és azon törtem az agyamat, hogy mit kellene tennem.
Nagy nehezen megírtam egy üzenetet Baekhyun-nak, de nem mertem elküldeni ezért csak a küldés gomb felett játszadozott az ujjam.
Hirtelen anyu berontott a szobámba. Úgy megijedtem, hogy a telefonom is kiesett a kezemből. Amikor felemeltem elkerekedett szemmel néztem. 
Megnyomtam a gombot. Megnyomtam azt a kicseszett küldés gombot.
Az a szörnyű az sms-ben, ha egyszer elküldted, akkor már nem tudsz mit tenni. Az illető biztos, hogy megkapja. És onnantól nincs más, csak idegesen várni a válaszra.
Úgy 8 óra lehetett amikor megérkezett a válasz.
Remegő ujjakkal nyomtam meg a megnyitás gombot.
A szívem a torkomban dobogott,  a tenyerem rettenetesen izzadt.

" Szia, sajnálom csak nem volt időm. Most ráérnél?" - Írta Baekhyun az sms-ben. 
Mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről, nagyon megkönnyebbültem. Izgatottan pötyögtem a választ a telefonomba és hatalmas lelkesedéssel nyomtam meg a gombot.
Alig vártam pár másodpercet mire meg is érkezett a válasz, "Rendben"  
Amint elolvastam az sms-t máris rohantam a szekrényemhez, hogy előkeressem a legjobb ruhámat amit az alkalomhoz felvehetnék.
Nemsokára el is készültem, egy ruha mellett döntöttem, egy kis balettcipővel. 
- Igen, azt hiszem ez jó lesz. - Hangom izgatott volt mikor megállapítottam, hogy a ruházatom pont jó. Nem késlekedhettem, ezért gyorsan rohantam a fürdőbe egy kis parfümért, amikor szemem sarkában megláttam a sminktáskámat.
Nem szoktam sminkelni, de most mégis rávettem magamat.

Úgy negyed órával és egy fél pár szemmel kevesebbel léptem ki az ajtónkon. Izgatott voltam, úgy éreztem magam mint aki előtt 2 ajtó áll. Az egyik a pokolba, amíg a másik a mennybe visz.
Igen, ez tökéletesen leírta a helyzetemet.
Én sem tudtam merre is tartok éppen.
Viszont az is biztos, hogy már semmi sem lesz a régi Baekhyun és én köztem, mivel ma este bevallom, hogy szeretem.
Az út feléig minden jól is ment, amíg egyszer csak be nem fészkelődött a fejembe egy rossz gondolat.
- Mi van akkor, ha visszautasít? Akkor mit kezdek magammal? És a sebzett önbecsülésem akkor csak még inkább a padlót fogja súrolni.  Meg aztán elveszíthetem mint barátot.- Gondolatmenetemet egy előttem sétáló macska szakította félbe. 
Miután jól megsimogattam jobban éreztem magamat, mert kicsit kivertem a fejemből a "nem" szót.
Hosszasan lépkedtem a járdán, szerettem este sétálni. Imádtam nézni ahogy az emberek sietnek és nevetgélnek. 
Szép este volt. Az idő pont megfelelő, és az ég szép tiszta. A hold úgy ragyogott odafent, mint a nap.
Már majdnem ott voltam, csak pár lépéskellet volna ahhoz, hogy odaérjek a folyóparthoz a megbeszélt helyre, amikor megpillantottam Baekhyun-t.  Gyorsan elsiettem egy fa mögé, mielőtt még megpillanthatott volna. Megnéztem az időt, hátha késtem, de nem. Még volt legalább 10-15 perc a megbeszélt időpontig.
Baekhyun idegesen sétált fel-alá, közben mobilját szorongatta.
Türelmetlennek nézett ki. Folyton a karóráját nézegette, mintha azt szeretné, hogy az idő gyorsabban teljen.
Eddig nem figyeltem fel rá, de ahogy beletúrt hajába az felhívta a figyelmemet arra, milyen jól is nézett ki. Mintha ő is kicsípte volna magát. Helyes volt, állapítottam meg vagy 2-3 perc méregetés után.
Nagy nehezen rávettem magamat, hogy kibújva bunkeremből odasétáljak hozzá.
- Szia! - Léptem mögé. Megfordul, majd elmosolyodott.
- Szia. - Nyögte ki végül.