~ Beléd ESTEM ~ 11. Rész

~ Beléd ESTEM ~

11. Rész

- Most akkor Baekhyun megcsókolt? Vagy csak képzelődtem?

Nem tudom mióta voltam a tetőn, de nem is érdekelt. Azon járt az agyam, hogy most vagy megbolondultam és képzelődöm, vagy pedig tényleg megtörtént.
Kezemet szívemhez szorítottam, a szívinfarktus kerülgetett.

Másnap reggel a metrón szemem csak Baekhyun-t kereste, azonban nem találta. Sokáig vártam az iskola kapujánál is, hátha meglátom amint az iskolába besiet. De hiába. Nem láttam sehol.
Úgy a harmadik óra lehetett, amikor elkért a tanárnő a szervezéssel kapcsolatos dolgok miatt. 
Mondanom sem kell, mennyire nem volt kedvem Tao arcát látni, de a tanár és a műsor miatt megtartóztattam magamat. 
- Mizu? - Lépett mellém Tao, miután elengedett a tanár minket. Szemei kíváncsian méregettek.
Nem szóltam, csak mérges pillantásokat vetettem rá. Ha megszólaltam volna, akkor nem szép szavakat vágtam volna a fejéhez, ezért maradtam a pillantásoknál, és a fejrázásnál.
- Most akkor nem beszélsz velem? - Nevetgélt amire a válaszom egy " vagy eltakarodsz, vagy kicsinállak" pillantás volt. Sokat gyakoroltam ezért tudtam, hogy hatásos.
- Jól van! Sajnálom! Boldog vagy? - Mondta feladva. - Ezek szerint neked ez volt az első? - Arcára kaján vigyor telepedett le. Izgatottan méregette a reakciómat. 
- Semmi közöd hozzá! - A vigyor csak hatalmasodott a mondatom hallatán, úgy látszik ő azt élvezi ha én szenvedem. Nem akartam tovább a közelében maradni, így továbbsiettem a folyosón. 
De egy valami nem hagyott nyugton.
Furcsa, bocsánatot kért a tegnapiért. 

A telefonomat szorongattam, és azon törtem az agyamat, hogy mit kellene tennem.
Nagy nehezen megírtam egy üzenetet Baekhyun-nak, de nem mertem elküldeni ezért csak a küldés gomb felett játszadozott az ujjam.
Hirtelen anyu berontott a szobámba. Úgy megijedtem, hogy a telefonom is kiesett a kezemből. Amikor felemeltem elkerekedett szemmel néztem. 
Megnyomtam a gombot. Megnyomtam azt a kicseszett küldés gombot.
Az a szörnyű az sms-ben, ha egyszer elküldted, akkor már nem tudsz mit tenni. Az illető biztos, hogy megkapja. És onnantól nincs más, csak idegesen várni a válaszra.
Úgy 8 óra lehetett amikor megérkezett a válasz.
Remegő ujjakkal nyomtam meg a megnyitás gombot.
A szívem a torkomban dobogott,  a tenyerem rettenetesen izzadt.

" Szia, sajnálom csak nem volt időm. Most ráérnél?" - Írta Baekhyun az sms-ben. 
Mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről, nagyon megkönnyebbültem. Izgatottan pötyögtem a választ a telefonomba és hatalmas lelkesedéssel nyomtam meg a gombot.
Alig vártam pár másodpercet mire meg is érkezett a válasz, "Rendben"  
Amint elolvastam az sms-t máris rohantam a szekrényemhez, hogy előkeressem a legjobb ruhámat amit az alkalomhoz felvehetnék.
Nemsokára el is készültem, egy ruha mellett döntöttem, egy kis balettcipővel. 
- Igen, azt hiszem ez jó lesz. - Hangom izgatott volt mikor megállapítottam, hogy a ruházatom pont jó. Nem késlekedhettem, ezért gyorsan rohantam a fürdőbe egy kis parfümért, amikor szemem sarkában megláttam a sminktáskámat.
Nem szoktam sminkelni, de most mégis rávettem magamat.

Úgy negyed órával és egy fél pár szemmel kevesebbel léptem ki az ajtónkon. Izgatott voltam, úgy éreztem magam mint aki előtt 2 ajtó áll. Az egyik a pokolba, amíg a másik a mennybe visz.
Igen, ez tökéletesen leírta a helyzetemet.
Én sem tudtam merre is tartok éppen.
Viszont az is biztos, hogy már semmi sem lesz a régi Baekhyun és én köztem, mivel ma este bevallom, hogy szeretem.
Az út feléig minden jól is ment, amíg egyszer csak be nem fészkelődött a fejembe egy rossz gondolat.
- Mi van akkor, ha visszautasít? Akkor mit kezdek magammal? És a sebzett önbecsülésem akkor csak még inkább a padlót fogja súrolni.  Meg aztán elveszíthetem mint barátot.- Gondolatmenetemet egy előttem sétáló macska szakította félbe. 
Miután jól megsimogattam jobban éreztem magamat, mert kicsit kivertem a fejemből a "nem" szót.
Hosszasan lépkedtem a járdán, szerettem este sétálni. Imádtam nézni ahogy az emberek sietnek és nevetgélnek. 
Szép este volt. Az idő pont megfelelő, és az ég szép tiszta. A hold úgy ragyogott odafent, mint a nap.
Már majdnem ott voltam, csak pár lépéskellet volna ahhoz, hogy odaérjek a folyóparthoz a megbeszélt helyre, amikor megpillantottam Baekhyun-t.  Gyorsan elsiettem egy fa mögé, mielőtt még megpillanthatott volna. Megnéztem az időt, hátha késtem, de nem. Még volt legalább 10-15 perc a megbeszélt időpontig.
Baekhyun idegesen sétált fel-alá, közben mobilját szorongatta.
Türelmetlennek nézett ki. Folyton a karóráját nézegette, mintha azt szeretné, hogy az idő gyorsabban teljen.
Eddig nem figyeltem fel rá, de ahogy beletúrt hajába az felhívta a figyelmemet arra, milyen jól is nézett ki. Mintha ő is kicsípte volna magát. Helyes volt, állapítottam meg vagy 2-3 perc méregetés után.
Nagy nehezen rávettem magamat, hogy kibújva bunkeremből odasétáljak hozzá.
- Szia! - Léptem mögé. Megfordul, majd elmosolyodott.
- Szia. - Nyögte ki végül. 

~ Beléd ESTEM ~ 10. Rész

~ Beléd ESTEM ~

10. Rész


- Hoppá. - Mondta gúnyosan Tao, aztán elnevette magát.
- Gonosz vagy! - Szinte köptem rá a szavakat - Hogy tehetsz ilyent? Mit ártottam neked? - Léptem közelebb hozzá. - Miért csináltad ezt? Miért?!!? - Ordítottam rá.

 - Mert megérdemelte. De te is, mert az ő pártján állsz. - Ahogy láttam rajta, teljesen hidegen hagyta a dolog, hogy éppen összetörte a szívemet. Annyira mérges voltam, annyira gyűlöltem, nem járt más a fejemben csak a bosszú. Tao egy pillanatig levette tekintetét rólam, én kihasználva a lehetőséget megpofoztam teljes erőmből. A csattanás betöltötte az üres tantermet. Sajgott kezem az erős ütés miatt.
- Gyűlöllek! Soha többé nem akarlak látni! - Ordítottam, miközben zokogtam.

Szaladtam a folyosón, bejártam az egész iskolát de sehol sem találtam. Minden terembe benyitottam, hátha megtalálom valahol. Aztán eszembe jutott, amit múltkor mondott. Ha magányra volt szüksége, vagy csak ki akarta szellőztetni a fejét, akkor felment a tetőre.
Szaladtam felfelé a lépcsőn, nem érdekelt semmi. Szaladtam, pedig a tüdőm már nem bírta, aztán a 3. emeletnél megbotlottam az egyik lépcsőfokon, és felhorzsoltam a térdemet. Elkezdett vérezni, de pont nem érdekelt. Nehezen feltápászkodtam, és futottam tovább ahogy csak sérült lábam engette.
- Baekhyun! - Ordítottam a tetőn. Zokogva jártam körbe, amikor megláttam az egyik épület oldalánál az árnyékban. Térdeit felhúzva ült a földön, fejét kezeibe temetve. 
- Baekhyun! - Léptem mellé kétségbeesetten. 
- Mit akarsz? - Kérdezte, de még csak rám sem hederített.
- Sa-sajnálom! - Szipogtam - Annyira sajnálom! Nem akartam, de hirtelen megragadott! Kérlek bocsáss meg nekem! - Kétségbeesett hangomra felemelte lassan fejét. Arcára pánik ült, majd fel állt.
- Mi-miért sírsz? - Kérdezte halkan.
- Mert sajnálom! Nem akartalak elárulni. Épp hogy megnyíltál előttem, annyira boldog voltam, erre hátba támadtalak. - Zokogtam, s közben ingét szorítottam. - Nem akartam ezt! Nem volt időm semmit sem csinálni! Sosem engedtem volna meg ezt neki, hisz utálom őt, utálom amiatt amit veled tett! - Baekhyun meg sem szólalt, csak hallgatta mondandómat a fájdalommal megtelt szemeivel. 
- Beértem a terembe, és elkezdett cukkolni majd azt kérdezte, hogy akarok e egy kis műsort látni. Aztán megragadott...- Hangom itt megcsuklott. - Az volt az első csókom! Az a szemét ellopta az első csókomat, amit tartogattam! Annak az embernek szerettem volna adni akit szeretek. Erre ő.... és akkor te... Sajnálom! - Zokogtam egyre hangosabban. Minden egyes szipogásnál egyre erősebben szorítottam ingét, ujjaim is belefehéredtek. 
- Nem a te hibád. - Szólalt meg hirtelen lágy hangon Baekhyun,  aztán megfogta finoman arcomat , közben mindvégig szemembe nézett.
Lehunytam szememet, mert fájt ahogy belefojt a sminkem. Zokogásom kezdett alábbhagyni Baekhyun közelsége miatt. A következő pillanatban ajkak érintését éreztem saját ajkaimon.
Baekhyun megcsókolt.
Lágy volt és udvarias. Finoman lehelte a csókot a számra, aztán hírtelen elhúzódott tőlem. Úgy éreztem magamat, mint akinek megmutatják a legincsiklandozóbb  süteményt a világon, megmutatják neki, megszagolhatja, érintheti de mielőtt belekóstolna elkapják előle.

Idegesen pillantott rám. Én meg sem tudtam szólalni. Szívem kiakart ugrani a helyéről. Gyomrom görcsbe rándult, levegőt alig tudtam venni. Nem tudtam rá nézni, így csak magam elé bámultam. Lefagytam.
- Felejtsd el Tao csókját. Az nem az első csókod volt. - Mondta halkan szavait Baekhyun. Ideges volt ő is, próbálta kitalálni mi járhatott a fejemben. - Azt hiszem mennem kellene. - Aztán elengedte arcomat és elsétált.
Lábaim nem tartottak, így a földön kötöttem ki.  Nem tudtam felfogni mi is történt az imént. 
Baekhyun megcsókolt? Vagy csak képzelődtem?

~ Beléd ESTEM ~ 9.Rész

~ Beléd ESTEM ~


9. Rész

- Hé, állj már meg!! Meddig akarsz még ráncigálni az úton? - Szóltam rá Chanyeol-ra mert mióta elrángatott Baekhyun-tol azóta maga után vonszol a fél városon.
- Áh, bocsi. - Állt meg Chanyeol. Háttal állt nekem. Nem tudom miért volt ennyire fura, de megéreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. Sosem csinált még ilyent.
Odaléptem hozzá, és hátulról megöleltem. - Tudom, hogy valami bánt téged. Nem szoktál így viselkedni. Mi a baj? - Kérdeztem tőle finoman, nehogy elijesszem.
- Te mindig tudod, ha történik valami. - Mosolyodott el. Levette kezeimet magáról és végre felém fordult. Szemei nagyon szomorúak voltak mikor rám nézett, nekem e látványtól szívem összeszorult. - So Yeun szakított velem.
- Tessék? Mégis miért? - Nagyon meglepődtem. Hisz Chanyeol már régóta szerette, és végre elkezdtek randizni is.
- Mindegy. Vége. Nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz érzés.- Sóhajtott nagyot, majd leguggolt és arcát beletemette kezeibe.
- De mégis miért? Tudni szeretném, hátha tudok neked segíteni. - Kérleltem, közben leguggoltam mellé. Nehezen felemelte fejét, és rám nézett. Kicsit hezitált, majd olyant mondott amitől hanyatt estem.
- T-tessék? - Nem hittem fülemnek. Egyszerűen ilyen nincs. Nehezen álltam fel a földről, majd Chanyeol is felállt.

- Miattad. Válaszolt szomorúan Chanyeol.
- De mégis miért? Nem értem. Hisz sosem találkoztam vele. Ennek nincs értele.
- Mert féltékeny volt rád, akárhányszor veled voltam, vagy telefonáltunk. Hiába magyaráztam, hogy te a gyerekkori barátom vagy....   Aztán azt mondta, hogy vagy őt vagy téged választalak.
- Ne! Most akkor miattam szakítottatok??!  Miért nem választottad őt? Elmagyaráztad volna a helyzetet és akkor nem lett volna baj! - Kezdtem pánikolni, hisz a legjobb barátom miattam veszítette el az első szerelmét. 
- Ne hibáztasd magadat. Ő nem tudta felfogni a helyzetet. Fáj, de miatta nem veszítem el a legjobb barátomat. - Szinte éreztem, ahogy belülről marcangolja magát Chanyeol. Biztos vagyok benne, hogy most ketté szakadt, annyira megtörtnek láttam.
Egy szót sem szóltunk, csak szorosan öleltük a másikat. Nem vagyunk olyan ölelkezős tipusúak, de most nagy szüksége volt erre Chanyeolnak.
Késő délutánig elvoltunk, próbáltam felvidítani szegényt, még egy fagyizóba is elvittem. Mosolygott, nevetgélt de éreztem, hogy ez csak az álca.
- Kérdezhetek valamit? - Kérdezte határozottan Chanyeol.
- Persze.
- Az a fiú. - Mondta gúnnyal megtömve szavait.
- Milyen fiú? - Fogalmam sem volt arról, hogy kiről beszélhet.
- Akivel sétáltál a sulinál.
- Baekhyun? Mi van vele?
- Ő siratott meg, igaz? - Nézett szigorúan rám.
- Neem, huhh. Miből gondolod? - Nevetgéltem kínosan.
- Tudom, hogy ő volt az. - Vágta rá idegesen. Nem láttam még ilyennek.
- Honnan? - Álltam meg, mert nem tudok egyszerre komoly dolgokra koncentrálni, és sétálni is.
- Abból tudtam, ahogyan ránéztél. Tudom milyen dolog a szerelem. De ne hagyd, hogy annyira a hatalmába kerítsen, hogy már az sem számít ha te szenvedsz. - Nézett fájdalmasan Chanyeol.
- Rendben.
- Ezt most csak úgy mondtad, de tényleg nem akarom, hogy olyan ember után fuss aki nem értékel.

Elgondolkodtatott  amit Chanyeol mondott. Az este folyamán próbáltam mérlegelni a dolgokat, de őszintén szólva nem sokra jutottam.
Reggel az iskolában az utam egyenesen a zeneterembe vezetett, ahogy a tanár kérte. Sajnos az időnk megy, de mi nem nagyon haladunk a fesztiválszervezéssel. 
- Te mit keresel itt?! - Kérdeztem idegesen Tao-tol. Nem nagyon jött a megbeszélésekre szóval reménykedtünk Baekhyun-nal, hogy nem is fogjuk látni. 
- Reggelt neked is Vöröske. - Mutatta meg ragadozó fogait.
- Azt hittem kiléptél. - Leültem a lehető legtávolabbi helyre. Még a közelében sem akartam lenni. Nagyon nem bízom meg benne. - Vagyis inkább reménykedtem.
- Látom beszéltél Baekhyun-nal. - Mondta, mint aki meglepődött ezen.
- Igen. Szóval ha lehet nem menj Baekhyun közelébe. Nem akarom, hogy miattad szenvedjen.
- Nocsak, csak nem belezúgtál? - Lépett hozzám Tao.
- M-mi?!  Ne-nem! Ez nem igaz. Különben sincs hozzá semmi közöd. - Álltam fel mérgesen. - Jobb lenne, ha visszaülnél, mert nemsokára megérkezik a tanár.
- Nem kell tagadnod Vöröske, én tudom mi a helyzet. Átlátok rajtad. Tudod nagyon egyszerű vagy. - Simította meg alsó ajkát, majd még egy nagy lépéssel közelebb jött hozzám. Próbáltam hátrálni, de székem megakadályozott, így a hely köztünk elég keskeny volt. - Akarsz egy műsort? 
- Tessék? - Tao nagyon ért az emberek összezavarásához, így hát én sem voltam kivétel.
- Figyelj, 1-2 perc és kezdődik. - Még egy ragadozóvigyort villantott, amitől kirázott a hideg. Szemeiben nem tudtam olvasni, csak a rossz érzésemnek hihettem. Pár percig csak szemeztünk szótlanul, majd mikor lassan kinyílt az ajtó Tao megragadott és megcsókolt.

Próbáltam szabadulni, de ő erősebb volt, így hát nem maradt más csak a tökön rúgás. 
Amint elhúzottam tőle, megpillantottam Baekhyun-t az ajtóban. 
Próbáltam megszólalni, de torkom cserbenhagyott. Baekhyun lassan becsukta az ajtót, közben végig szemeimbe nézett, hatalmas csalódást láttam tekintetében. Szívem összeszorult e látványtól, térdre rogytam, és összetört szívem darabkáira gondoltam. Arcomat forró könnyek lepték el, mindeközben Baekhyun nevét mondogattam éppen hallhatóan.
Kellett pár perc, mire fel is fogtam mi is történt az imént. Elárultam azt az embert akit szeretek, elárultam azt az embert aki a barátjának hitt engem, aki elmondott olyan bensőséges dolgokat, amiket másnak nem mondott még el.
 Elárultam azt az embert aki segíteni akart nekem.
Elárultam a szerelmem.

~ Beléd ESTEM ~ 8. Rész

 

~ Beléd ESTEM ~

8. Rész

Szorosan szorítottam magamhoz. Őrülten vert szívem, de nem érdekelt, akkor nem. Markoltam pólóját, fejem nyakába fúrtam, éreztem fenséges illatát. Megint sírtam, de ekkor már hangosan.
- Nem a te hibád, hidd el. Nem kel félni! Nem vagy egyedül, nem vagy egyedül! - Leheltem szavaimat gyönyörű nyakába, s közben minden egyes szónál szorosabban öleltem magamhoz.
Nem tudom mióta álltunk itt, de hirtelen Baekhyun megszólalt.
- Köszönöm. - Éreztem amint megkönnyebbül, és mellkasából távozik a sok feszültséggel telt levegő. Végre fellélegezhetett.Lassan elengedtük egymást a másik szorításából.
- Ne aggódj, én mindig neked fogok hinni. - Mosolyogtam rá. 
- Mmmm. - Kicsit jobb kedve lett. Láttam rajta.
- Azt hiszem mennem kellene.- Pedig igazából nem akartam elválni tőle.
- Elkísérjelek? 

- Nem szükséges. Akkor, szia...- Indultam volna el amikor Baekhyun megfogta a csuklómat.
- Nem lenne nagy gond ha...... izé telefonszámot cserélnénk? - Ideges volt, vakargatta a tarkóját. Ilyenkor annyira imádni való. - Tudod, barátok vagyunk és így akkor eltudjuk érni a másikat.
- Ba-barátok vagyunk? - Szóhoz sem jutottam.
- Igen, legalábbis ha nem baj. 
- N-nem, dehogyis. - Ekkor már nem tudtam visszafojtani mosolyomat. Boldog voltam, nagyon boldog.

Mire hazaértem már mindenki aludt. Nem is volt baj. Egyedül akartam maradni a gondolataimmal.
Annyira önző módon viselkedtem. Nagyon mérges voltam magamra. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire sebzett Baekhyun. Szegény mennyi nehézségen ment keresztül, és mindvégig egymaga volt. Senkire sem számíthatott. Én meg csak magamra és a saját érzéseimre koncentráltam. Szörnyű embernek gondoltam magamat. De nem szörnyűbbnek mint Tao.
Gyűlöltem, gyűlöltem azért mert tönkretette azt az embert, akit a világon mindennél jobban szerettem.
Annyi harag volt bennem, de sajnos nem tudtam mit kezdeni vele ha nincs itt Tao, hogy megverjem.

 Nagyon nehezen aludtam el, de reggel még nehezebben keltem ki az ágyamból. Sietnem kellett mert késésben voltam.

Bármennyire is szerettem volna találkozni Baekhyun-nal, valahogy nem jött össze a nap folyamán. Nem akartam semmi rosszra sem gondolni, de valahogy úgy éreztem mintha kerülne engem.
Kicsengettek az utolsó óráról is és éppen siettem hazafelé amikor megláttam Baekhyun-t. Kicsit hezitáltam, de végül odaszaladtam hozzá.
- Baekhyun! - Léptem oda hozzá hirtelen aminek az lett a következménye, hogy megijedt kicsit.
- Sz-szia. Tudod nagyon megijesztettél. - Mondta mosolyogva.
- Te kerülsz engem? - Vágtam hozzá hirtelen a kérdésemet.
- Ez egyáltalán nem így van. - Mondta szomorkásan. Úgy látszik ma nincs nagyon a toppon.
- Akkor miért kerültél egész nap? - Rosszul esett ez tőle.
- Mert gondoltam egy kis időre van szükséged. Mert hát még egy sms-t sem küldtél nekem. - Az utolsó mondatnál elpirult, de mondanom sem kell hogy én már rák vörös voltam. 
Szóval azt várta, hogy küldjek neki egy sms-t, ez jól esik.
Kínosan nevetgélve sétáltunk ki az iskolából, mint egy mangában.
- ________! - Szólt valaki, de már tudtam ki is az anélkül, hogy megnéztem volna. Chanyeol volt. 
Ott állt a kapunál, kicsit mintha mérges lett volna.
- Szia Chanyeol. -  Léptünk oda Baekhyun-nal.

-Szia- Mosolyodott el Chanyeol, aztán hirtelen magához ölelt.
Nem szokott ilyent csinálni, meg is illetődtem kicsit de ahogy ölelt megéreztem, hogy szüksége van rám.
1 perc szorítás után lassan elengedett, ránéztem Baekhyun-ra és éreztem, hogy kínosan érzi magát ebben a légkörben.
- Chanyeol, ő itt Baekhyun. Baekhyun-nal szervezzük a zenefesztivált.
- És Baekhyun, ő itt Chanyeol. A legjobb barátom.
- Szia. - Mosolygott kedvesen Baekhyun Chanyeol-ra.
- Hello.- Szolt flegmán Chanyeol. - Mehetünk? - Azzal elrángatott onnan. 
- Szia, majd beszélünk. - Intettem Baekhyun-nak.

~ Beléd ESTEM ~ 7. Rész

~Beléd ESTEM~

7. Rész

- Tao és én, legjobb barátok voltunk alsó középiskolában. De sajnos amikor a középiskolába kerültünk, nem egy osztályban kötöttünk ki. De ez nem is nagyon zavart minket, igaz kevesebbet voltunk együtt.
Ahogy telt az idő, Tao egyre jobban kezdett hogy is mondjam lezülleni. Rengeteget lógott az iskolából, pírszingeket rakatott a fülébe, és fura pletykákat kezdett terjeszteni rólam.
Volt egy lány, Lee HeYeon. - ekkor szinte láttam a szemeiben a filmet amint elkezd pörögni, visszagondolva az időben.- Szerelmes voltam belé.- Elnevette magát kicsit, gondolom kínos neki erről a témáról beszélnie.
- Akkoriban, úgy éreztem, hogy tökéletes az életem. Hisz azzal a lánnyal jártam akit szerettem, közben egyre több versenyt nyertem. Visszagondolva akkoriban kicsit elhanyagoltam Tao-t.
Egyszer azt vettem észre, hogy a szünetekben egyre ritkábban  találtam meg HeYeon-t. - Ekkor kicsit eltorzult az arca. Tehát most fog következni a fájdalmas rész.
- Tao, elérte, hogy HeYeon belé szeressen.- Kezei ökölbe szorultak.- HeYeon szakítani akart velem, de én nem engedtem neki. Nagyon fájt amit tett, de nem akartam elengedni. - Szinte tapintottam a fájdalmát. A sírás kerülgetett, nem akartam ilyen sebzetten látni Baekhyun-t. - Aztán hirtelen Tao szakított vele, ő meg nem bírta és elment a suliból. Szó nélkül elment, egyik napról a másikra. Még csak el sem köszöntem tőle. Ekkor csúnyán összeverekedtünk Tao és én, aminek a harag lett a vége.

 Persze arról nem is beszélve, hogy csúnya pletykákat terjesztett rólam. Csúnya és undorító pletykákat. - Kirázta a hideg, nem szívesen gondolt erre a részre vissza.
- Milyen pletykákat? - Kérdeztem félénken. Nem akartam tolakodó lenni, de valami nem hagyott nyugodni ezen a téren, muszáj volt tudnom. Baekhyun meg állt, és szembe fordult velem. Nem nézett rám, gondolom félt, mit is fogok erre szólni.
- A-azt terjesztette el, hogy HeYeon miattam ment el a suliból. De nem akármi miatt. A-azért, mert nem feküdt le velem. Én meg erre bepöccentem é-és - Elcsuklott a hangja, szipogott kicsit.
 Észre sem vettem de már nekem is potyogtak a könnyek az arcomról.
- É-és én ezért megerőszakoltam. - Itt már nem fojtotta vissza magát és sírni kezdett. Hangosan zokogott, közben egész teste remegett.
Csak szótlanul álltam vele szemben. Nem tudtam hinni a fülemnek.  Aztán már csak arra tudtam gondolni, hogy ha nem hagyja abba a sírást Baekhyun, akkor megszakad a szívem. Pánik tört rám, nem tudtam mit kezdjek a helyzettel. Annyira fájt, fájt így látnom őt.
A következő pillanatban arra eszméltem fel, hogy zokogása lassan abbamarad, így én kicsit fellélegezve eszméltem a tudatra, hogy szorosan ölelem magamhoz Baekhyun-t. Öleltem, és közben nyugtatásnak szánva simogattam a hátát.
Abbahagyta a sírást, de még szorosan ölelt magához. Csak álltunk csendben, egymás karjaiban. Ha nem gondolnék bele az előzményekbe, akkor egy tökéletes pillanat is lehetett volna. Ebbe a gondolatba belepirultam kissé.
Elengedett Baekhyun, de még közel álltunk egymáshoz. Félve de felpillantottam rá, ekkor találkoztam gyönyörű csokoládébarna szemeivel.
- Ezután az eset után, nem közeledtek felém a lányok. - Szólalt meg hirtelen. - Végül is, nem is csodálom. Hiába magyarázkodtam, nem hittek nekem. Tudod az emberek nem abban hisznek amiben kellene, hanem ami nekik jobban tetszik.- Baekhyun, ne , kérlek ne csináld. Nem bírlak így látni téged. - Szerencsére itt volt nekem a zene. Ez az egy állt mellettem mindig. - Szemeiben a végtelen magánnyal találkoztam. S ez volt nekem az utolsó csepp a pohárban.
Szorosan szorítottam magamhoz. Őrülten vert szívem, de nem érdekelt, akkor nem. Markoltam pólóját, fejem nyakába fúrtam, éreztem fenséges illatát. Megint sírtam, de ekkor már hangosan.
- Nem a te hibád, hidd el. Nem kel félni! Nem vagy egyedül, nem vagy egyedül! - Leheltem szavaimat gyönyörű nyakába, s közben minden egyes szónál szorosabban öleltem magamhoz.

~ Beléd ESTEM ~ 6. Rész

~Beléd ESTEM~

6. Rész
- Jól van, tudni szeretnéd mi a bajom? Rendben, - ordítottam és potyogtak a könnyeim.  Agyamat elöntötte a düh, és már nem érdekelt semmi.- Az a srác, akit Szeretek, anélkül, hogy bevallottam volna neki érzéseimet, visszautasított. Ennyi boldog vagy?- Csak nézett pár pillanatig, nem tudott mit hozzáfűzni a dolgokhoz. - Most megyek.- mondtam és megfordultam, hogy indulok, erre megfogta a csuklómat. Keze nem szorított nagyon szorosan, inkább lágy volt, ami azt sugallja, ne menj. Ránéztem a kezünkre, majd szemébe néztem, amiből mos nem tudtam semmit sem kiolvasni. Néhány pillanatig csak néztünk egymás szemébe, az idő lelassult de a körülöttünk lévőek gyorsabban haladtak a megszokottnál. Tudtam szabadulnom kell tőle, mert ez csak nekem fog fájni. A legrosszabb az egészben, hogy olyan mély volt ez a pillanat, és ilyen pillanatokról álmodoztam. Nem tudom mióta szemeztünk, de egyszer csak megszólalt Baekhyun. 

- Felejtsd el. Nem érdemel meg. - Olyan fura volt miközben ezeket mondta. Nem tudtam olvasni a fejében, nem tudtam megfejteni őt. - Te ennél értékesebb vagy. Ne foglalkozz ilyen alakokkal! 
- Pont ő mondja ezeket? Ha tudná, hogy ő az akkor vajon ugyan ezt mondaná?
- Nem tudod kiről van szó! - Szóltam rá erélyesebben- Ő az első fiú, akibe beleszerettem.- Alig tudtam kimondani ezeket a szavakat, a szívem a torkomban dobogott, attól féltem, hogy ő is hallja veszélyes szívverésem.
- És ez olyan nagy dolog? Ő az első, és akkor már szent? De hisz pont te mondtad, hogy visszautasított. Egyértelmű, hogy nem érdemel meg, vajon milyen ember?- Szinte gúnnyal beszélt róla. 
- Lehet, nem tudok róla sok mindent de amennyire megismertem egy nagyszerű ember.- Mondtam miközben a járdát bámultam, nem tudtam volna a szemeibe nézni.
- Miért? Talán valami "helyes gyerek" ? Vagy valami "tucat idol" ?
- Ha tudni szeretnéd, egy egyszerű srác a suliból. Neki van a világon a legszebb mosolya, és amikor játszik huhh, az nem evilági. Nagyon figyelmes, és kedves. Amikor másodjára találkoztunk, már akkor emlékezett rám. 
Ha mellette vagyok, nem tudok koncentrálni, alig tudok megszólalni, a szemeibe sem tudok nézni. A szívem őrülten ver, s a gyomrom görcsbe rándul. Elpirulok, és hülyeségekről hebegek. - Az utolsó mondatoknál már a szemeibe néztem, azokba a gyönyörű csokoládébarna szemeibe.
- Segítek. - Mondta végül.
- Te-tessék? Miben akarsz segíteni?- Nem értettem mit akar ezzel.

- Elfogod felejteni. Elfeledtetem veled azt a srácot. 

Tudom mit érzel most. - Villantott egy elgondolkodtató mosolyt. Láttam rajta, hogy tényleg komolyan gondolja.

 - Múltkor mondtad, hogy megvárod, amíg elmesélem neked magamtól miért is nem szeretném, ha Tao-hoz közelednél. 

Akkor most elmondom.

~Beléd ESTEM~ 5. Rész

~Beléd ESTEM~

5. Rész

Az ágyamon ültem, térdeimet felhúzva, védekező pozícióban. Csak annyit szerettem volna, ha egyedül maradhatnék a gondolataimmal. De valahogy mindenki ellenem volt, vagy anyám zaklatott, vagy valaki telefonon. Elegem volt. Még mindig mérges voltam. Iszonyat mérges. Magamra legfőképp, hisz tudhattam volna. Vissza lettem utasítva, anélkül, hogy bevallottam volna az érzéseimet.  Ez is csak én vagyok.

 Szememet csípte, a könnyeim által leázott smink, szinte égtek szemeim de nem  izgatott. TÚL kell lennem rajta. Ez így nem mehet tovább.- győzködtem magamat. Nagy erőt vettem magamon és kimásztam az ágyból.
- Elmentem- Kiabáltam, majd szinte kifutottam az estébe. 10- óra volt, én meg csak az utcákat jártam. Kellett a tér a gondolataimnak, és a friss levegő is. Egyszer csak megcsörrent a mobilom.
Chanyeol volt, már vagy 16-szor hívott ma, de valahogy nem tudtam vele beszélni. Azok után, nem bírtam volna senkivel sem.
-Sz-szia. - Szóltam bele félve.
- Mégis mi a fene bajod van neked? Annyira aggódtam érted! Vagy 20-szor hívtalak, de még csak egy rohadt sms-t sem írtál.- Ordította le a fejemet, megjegyzem teljesen jogosan.
- S-sajnálom- remegett meg a hangom. Éreztem, ahogy könnyeim kúsznak lefelé az arcomon, majd az államon.  Mikor kezdtem el sírni?
- Rendben , de ne csinálj ilyent még egyszer, oké?- Tudom, hogy észrevette, hogy valami nincs rendben.
- Sajnálom, sajnálom, sajnálom- hajtogattam, de már zokogtam a telefonba. Nem tudtam abbahagyni, így hát engedtem és kiengedtem az egészet. 
A járda közepén álltam, és hangosan zokogtam a telefonba, biztosan hülyének néztek az emberek, de nem érdekelt.
- Hol vagy? - szólt bele finoman Chanyeol a telefonba.
- Az  x főúton , épp az Etude House előtt állok.- szipogtam válaszul.
- Ott megvársz.- azzal lecsapta a telefont. Bementem egy üveg vízért a boltba, mire végeztem megláttam Chanyeolt.
- Chanyeol. - szóltam neki, mire megfordult és arcán megláttam a mérhetetlen aggodalmát.
  Pár pillanatig csak vállaimat szorongatta, és azt fürkészte, vajon megsérültem e. Mikor megbizonyosodott róla, hogy semmilyen sérülésem ( mármint testi sérülésem) sincs, megragadott és szorosan ölelt.
- Nincs semmi baj, itt vagyok. Most már kiengedheted.- Nyugtatgatott, hátamat simogatta miközben szorosan ölelt. Biztonságot éreztem, végre. És végszóra elindult.  Pedig nem hittem, hogy szóra menni fog.

Pár perc sírás a járda közepén, pipa. Közben egy srác ölelgessen , hogy félre értsék a helyzetet, pipa.
- Köszönöm- néztem rá hálásan , miközben elhúzódtam tőle.
- Bármikor- mosolygott rám azzal a meleg mosolyával.- Gyere, menjünk sétálni egy kicsit.- azzal kézen fogott, és maga után húzott.

- Hát ennyi röviden.- Végeztem a mondókámmal. Szegény srác azt sem tudta mit mondjon, sőt még hebegni sem tudott. Nem szokott hozzá, hogy ő ápol engem, vagy hogy én sírok valaki miatt.
- Sajnálom.- Nézett rám szomorú szemekkel.
- Nem kell sajnálnod, nem a te hibád.- Ütöttem meg játékosan a vállát, amire kicsit elmosolyodott.
- Felejtsd el. Nem tudok mit hozzászólni. Csak annyit, hogy felejtsd el. Találsz valaki jobbat.
- Köszi, mintha ez olyan könnyű lenne. De ne izgulj, éppen ezen vagyok. De ideje most már mennem. Menj, nehogy kikapj otthon. - Löktem el, és azzal megfordultam és elindultam hazafelé. Hátraintettem neki, nem akartam, hogy aggódjon, de szerintem értette a célzást.
Lassan sétáltam , nem akartam sírós fejjel hazaállítani, ami nehéz  mert éppen sírdogáltam ( Megint ) és szemeim elég vörösek lehettek.
-________? Te vagy az? - szólt hozzám valaki gyengéd hangon. Biztosan kezdek megbolondulni, mert éppen olyan hangja volt mint Baekhyun-nak. De amikor felpillantottam, kisebb szívrohamot kaptam. Tényleg ő volt az.
- Ba- baekhyun? - tátogtam inkább, mert hangom hallani nem lehetett.
- Mi történt? Jól vagy? Minden rendben? Mi történt? Bántottak? - Hadarta, miközben körbejárt, nem e lát rajtam valami külső sérülést.
Ma ez volt a 2. alkalom, hogy egy fiú végigméregetett.
Nagyon idegesnek láttam, próbált szemeimbe nézni, de nem tudtam felemelni fejemet szégyenemben. Szívem majd szétszakadt.
- Nincs semmi bajom, tényleg. - Villantottam egy mosolyt, hátha lehiggad. Erre megfogta államat, és felemelte fejemet, ezzel kényszerítve, hogy belenézzek a szemeibe. 
- Ne hazudj, hisz te sírtál. Az ember nem sír ok nélkül. Ha nem mondod el, hogy mi történt, addig nem tudok rajtad segíteni. - Láttam rajta a tehetetlenség pánikját. - Csak untatnálak vele- vágtam hozzá, nem tudom mire vélni az idegességem.
- Meghallgatlak, nem fogsz untatni vele, és szeretnék segíteni is ha engeded.
Nagyon ideges lettem. Hisz épp előle akartam elmenekülni, erre nem itt van? 

Egy hirtelen jött ötlet, és megbánod az egész életedet.

- Jól van, tudni szeretnéd mi a bajom? Rendben, ordítottam és potyogtak a könnyeim.  Agyamat elöntötte a düh, és már nem érdekelt semmi.- Az a srác, akit Szeretek, anélkül, hogy bevallottam volna neki érzéseimet, visszautasított. Ennyi boldog vagy?

~Beléd ESTEM~ 4. rész

~Beléd ESTEM~

4. Rész

-Oh, tényleg. Különben órán kéne lenned. Hi-hi- Én meg mi a fenét csinálok? Miért játszom itt a dilist? Könyörgöm, ezt most nem kéne! ______ NYUGODJ LE!
-Mit tudsz?-Fordult oda hozzám Tao, ami egy lassított jelenet is lehetett volna egy filmben. Úristen. Ez nem hangzik jól.
-Hát, szeretek gitározni, és hegedülök is. Énekelni még csak nemrég kezdtem el. Te?
-Tudok dobolni, de a specialitásom a hangom. Gyilkos vagyok a színpadon.- Kacsintott rám. Én-én én meg azt hiszem megbolondultam. ______ te Baekhyunt szereted. Őt szereted! Felejtsd el ezt a "rock star-t"! Idegességemben elkezdtem kutatni a táskámban, aminek az lett a vége, hogy kiszórtam a tartalmát a földre.
- Tssz. Azt még te leszel az egyik főszervező? Nem inkább csak az egyik szervező asszisztense? Tudod, kicsit ügyetlen vagy vöröske.-Nevette el magát. Amitől csak még sármosabb volt.
-Vö-vöröske? Én? Miért?- Miért is nevezett el vöröskének?
- Mert elpirultál, és azóta is tiszta vörös az arcod. Meg ezt könnyebb megjegyezni, mint a nevedet.
-Ha ilyen nemtörődöm vagy, akkor miért segítesz nekem összeszedni a cuccaimat a földről?- Abban a pillanatban, amikor kimondtam ezeket a szavakat, egymás szemébe néztünk, arcunk olyan közel volt egymáshoz, hogy más azt is hihette volna, hogy csókolózunk. Egy pillanatig csak élveztem a látványt. Azt az édes éjfekete szempárt.

Éreztem szapora lélegzetét. Egyre szaporábban, és hevesebben vette a levegőt, s ez a ritmus engem is felgyorsított. Nem tudom mióta szemeztünk és nem tudtam meddig tart, csak azt tudtam nem szeretném, hogy elmúljon ez a pillanat. Olyannyira megbabonázott az a szempár, hogy azt sem vettem észre, hogy valaki bejött a terembe, csak a köhécselésre figyeltünk fel, ami észhez térített minket és gyorsan felpattantunk a padlóról. Csak akkor pillantottam meg ki is állt az ajtóban. Baekhyun. Csak ezt ne. Miért pont ő? Miért pont most? Mi van akkor ha félreértelmezi a szituációt?
- Látom, megzavartam valamit.- Mondta Baekhyun.
-Nem!-Igen!   - Mondtuk egyszerre Tao-val. Erre morcosan rápillantottam, majd megint Baekhyun-ra. - Nem, nem zavartál meg se-semmit. Tao segített összeszedni a cuccaimat.- De hiába is magyarázkodom, az a kettő teljesen figyelmen kivűl hagyott engem. Mintha ott sem lettem volna. Csak farkasszemet néztek egymással.
- Hello- Szólalt meg először Tao. - Rég volt. Mikor is? uh, tényleg. Azt hiszem első évben. - Nevette el magát.
- Jah, rég volt, már nem is emlékszem. Mit csinálsz itt?- Baekhyun-nak ezt az arcát még sosem láttam ezelőtt. Nem tudom leírni, amit láttam. Egyszerre láttam szomorúságot és dühöt, de ott lappangott egy kis csalódottság is. Mintha, egy szörnyre nézett volna.
Mi történhetett? Lehet, nem ismerem annyira, hisz csak a távolból figyeltem őt. Személyesen csak most ismertem meg, de tudom, hogy nem jó ha így néz valakire.
Rám pillantott. A szemeiben csalódottságot láttam, még a hideg is átfutott rajtam, végig a gerincemen. Annyira éreztem azt a fájdalmat, hogy szinte elbőgtem magam. Úgy nehezedett rám a légkör, hogy szinte megfulladtam volna ebben a csendben, szépen, halkan, úgy hogy ők még csak észre se vették volna, hacsak ki nem találok valamit.
- Ba-Baekhyun! - szólítottam rekedt hangommal, amit hiába próbáltam kiengedni torkom fogságából, az szökni nem akart.- Te-te is szervező vagy?- Kérdeztem félénken.
-Igen. ______ ki tudnál menni egy percre?- Nézett rám szigorú szemekkel. Megijedtem. Éreztem szökni vágyó könnyeimet, amiket nagy nehezen visszafojtottam. Nem tudom mi ütött belém, azt sem mit baltáztam el, de azt biztosan tudtam, hogy valamit NAGYON elbaltáztam.
- Pe-persze. L-lemegyek az automatákhoz.- Azzal kisétáltam az ajtón. Hirtelen minden forogni kezdett velem, úgy éreztem kell egy biztos pont, vagy rókázom egyet a folyosóra. Arrébb sétáltam a folyosón, és megkapaszkodtam a falban.
-Mi volt ez? Ezek ketten ismerik egymást, és mint látszott nem puszipajtások. Gondolatmenetemet a rezgő telefonom szakította félbe. Elkezdtem kutatni de remegő kezeim az istenért sem találták meg a szoknyám zsebében. Nagy nehezen előkotortam és furcsállva pillantottam meg a nevet a kijelzőn. Chanyeol volt az. Egy üzenet.
" Suli után a kapunál várj meg!" Vajon mit akarhat...
Gondolom eltelt annyi idő, hogy visszamenjek. Óvatosan nyitottam ki az ajtót, s dugtam be rajta a fejemet.
- Most már bejöhetek?- Kérdeztem megszokott rekedtes hangomon.
- Persze, sajnálom, hogy kizavartalak.- Jött a válasz Baekhyun-tól. Mikor beléptem az az érzésem támadt, hogy valami hiányzik. Tao! Nincs itt. Pedig csak a folyosó végén voltam, hogy nem vettem észre azt amikor elment?
- Tao?- Tudakoltam óvatosan miközben fürkésztem szememmel a termet.
- Elment.- Baekhyun nagyon más. Csak nem veszekedtek?- Figyelj _______ .
- Igen?- Végre az a nyomasztó légkör kezdett elpárologni, nem volt olyan feszült a hangulat köztünk mint az előbb. Megkönnyebbülés.
- Tudom, semmi jogom ilyent kérnem, vagy mondanom neked. Kérlek ne haragudj meg rám, de...- Fojtotta el a mondatát Baekhyun.
- Légyszíves nyögd ki mert csak rossz érzés kerekedik bennem ha ilyen komoly vagy.
- Ne közelíts Tao-hoz! Azt se engedd, hogy ő közelítsen feléd.- Végig a szemembe nézett mikor ezeket mondta, szemében a düh és az aggodalom keveredett.
- Rendben.- Csak egyszerűen beleegyeztem. Nem tudok neki nemet mondni. Egyszerűen nem megy. A reakciója egyszerre érdekes és megmosolyogtató volt. Felhúzta mindkét szemöldökét, és láttam a szája sarkán a mosolyt egy pillanatig.
- Miért egyeztél bele ilyen könnyen? - Pillantása információra éhes volt.
Rendben, ha most nem mondom el neki miért, nagyon mérges leszek magamra később, TUDOM. Addig minden rendben van amíg nem a szemeibe nézek. Nekem akkor végem. Inkább a táskámból kiborult dolgaimat szedem közben. Ez az! Ez jó terv.
- Me- mert megbízom benned.- Ez az vöröske, eddig minden simán megy, ne add fel. Vöröske? Miért is hívom magamat úgy ahogy Tao hívott engem? 

- Té-tényleg? - Baekhyun hangja is rekedtes. Nagyon aranyos. Közben lehajolt mellém és segített összeszedni a cuccaimat.- Ez megkönnyebbülés.- Mosolyodott el. N.e.m B.í.r.o.m. Gyilkos mosolya van. 
- Kérdezhetek valamit?
- Persze..- Látszott rajta, hogy kicsit meglepte a kérdés.
- Miért nem közelíthetek Tao-hoz?- Erre a kérdésre biztosan nem számított, nagyon ideges lett. Látszott rajta, hogy nem akar válaszolni. De miért?
- Hát... - Próbált válaszolni a kérdésre, de látszott, hogy nem megy könnyen.
- Hagyjuk. - Mondtam, amire felkapta fejét, nem értette, hogy most mi is történik.- Ha nehezedre esik elmondani, megértem. Nem kell erőltetned magad. Megvárom amíg magadtól elmondod nekem.-Hajtottam le a fejem, de előtte próbáltam mosolyogni, amolyan " nem gond " mosoly akart lenni.
-SAJNÁLOM!! Nagyon sajnálom gyerekek! De feltartottak, siettem ahogy csak.... valamit megzavartam?  -Rontott be a tanárnő, és eléggé furcsállta a szituációt. Hisz Baekhyun és én egymás mellett guggoltunk a földön, és amolyan furcsa légkör keringett körülöttünk. Hirtelen mindketten felpattantunk a földről, Baekhyun ideges köhigcsélésbe kezdett, és a tarkóját vakargatta. Én azt sem tudtam mit kezdjek magammal, így hát csak ott álltam, és ujjaimat ropogtattam. Megint egy rossz szokás. Gratulálok.
-Ne-nem, csak segített összeszedni a dolgaimat amik kiestek a táskámból.- Dadogtam idegességemben.
- Akkor miért vagytok mindketten elpirulva? - Kérdezte a tanárnő, amire egymásra néztünk, de rögtön el is kaptuk a fejünket. És tényleg. Ő is elpirult. Nagyon aranyos volt.
- Nézzétek, nem ellenzem az iskolai románcokat, de erre tényleg nincs most időnk!
- Iskolai románc?- Kérdeztük egyszerre Baekhyun-nal.
- Huhh, ti aztán tényleg egy hullámhosszon vagytok.- Nevette el magát a tanárnő. Én meg azt hittem menten elsüllyedek szégyenemben. Éreztem ahogy zsugorodok össze. De valahol jól esett ez.
- Nem igaz. Kérem tanárnő ne mondjon ilyeneket.- Mondta Baekhyun idegesen.
Ekkor dőlt össze bennem a világ. Miért mondta ezt? Ennyire nem bír engem?

~Beléd ESTEM~ 3. rész

-

~Beléd ESTEM~
3. Rész
-_______, végre megvagy. - Vigyorgott rám Chanyeol, azzal a mérhetetlenül gyermekded mosolyával.

- Cha-Chan-Chanyeol...- Pislogtam rá értetlenül. Olyan hirtelen történt ez az egész, és oly rég nem láttam.Chanyeol volt a legjobb barátom. Már óvoda óta ismerem. Akkor még a közös esküvőnket terveztük, de azóta már mi is felnőttünk. Ugyanazon a környéken lakunk, de ahogy korosodunk egyre kevesebbet találkozunk, de még mindig ő volt a legjobb barátom.Neki mindent elmondhattam. Mellette megmaradhattam ugyan az az idegesítő személy.
- Hát így kell üdvözölni, a legjobb barátodat?- Kérdezte, s mellette megjátszotta a sértődöttet. Hiába, ő sosem fog megváltozni, mindig is ugyan az a gyerek marad.
- Bocsi- Öleltem meg , jól esett ez a megszokott ölelés. Biztonságot adott a nehéz időkben, régen; és most is. - Úgy örülök neked. Már hiányoztál. - Engedtem el a szorításomból. Ilyenkor mindig úgy éreztem magam mint egy kisgyerek, aki elől el akarják venni a fincsi habos süteményét.
- Te is nekem. Nah indulás, nem álldogálhatunk egész nap az iskola kapujában. Menjünk.  - Megfogta a kezemet, és magával rángatott. Vidámnak látszott. Legalább rendben van minden náluk.
Megkönnyebbülés. Mostanában Chanyeol letört volt, a szülei veszekedése miatt. Egyre többet és  egyre durvábban vitáztak. Érezni lehetett, hogy már nincs sok hátra a házasságukból. De úgy néz ki, most minden rendben.
- Hová ráncigálsz megint?- Kérdeztem nevetve, amire  megállt velem szembe, és felháborodottnak tettette magát. 
- Hogy érted, hogy megint??! -Hiába, ő egy hatalmas színész.
- Úgy, hogy legutóbb is hová vittél? Jah, tényleg. Egy lepukkant kalyáldába ráncigáltál, ahol még a szék lába is kitört, ha ráültél a székre. AZÓTA is fáj  a derekam.- Nevettem el magamat. Sok vicces élményünk volt.
- Az, az más volt. Egy másik szituáció. Csak felejtsd el. Meddig fogsz még ezzel szekálni?- Forgatta szemeit, s közben megérkeztünk a parkba.
 Ez a park volt hozzám, és ő hozzá a legközelebb, így mindig itt voltunk. 
-És mesélj, mi újság? Látszik, hogy boldog vagy valamiért, meg hírtelen fel is bukkantál. Nahh mond, mi történt...- A kíváncsiságom felülkerekedett rajtam.
- HO-ho-ho máris a lényegre tértél? Rendben, elmondom. Ülj le a hintába, mert félek megrázó lesz amit hallasz.
- Nem tudom, hogy félnem kéne, vagy izgulnom.- Nevettem, bár tényleg nem tudtam. Láttam rajta az idegességet.- Ki vele, mert mindjárt pánikba esek.
- Bevallottam So Yeun-nak. - Vigyorodott el kicsit szégyenlősen.
Hát mit is mondhatnék erre, meglepett az biztos. So Yeun volt az első lány, aki iránt érzett valakit. Rengetegszer hallottam róla, de eddig nem volt elég bátorsága Chanyeol-nak ahhoz, hogy randira hívja.
- Jaj de jó. Mit válaszolt erre?- kíváncsiskodtam
- Hát, most randizunk.- elpirult kicsit. 
De le sem tudta vakarni magáról azt az idegesítő mosolyát. 
Boldog volt. Végre. De akkor nekem ez most miért is rossz? Miért van az a megérzésem, hogy ez nekem nem fog tetszeni? 

Ekkor megszólalt Chanyeol telefonja. 
Amint a kezébe fogta, hatalmas mosolya még nagyobbra nőtt.
De most komolyan, hogy csinálja ezt? 
-Halo? Szia, tessék? Rendben, uhmm, rendben. Akkor ott találkozunk. Szia. 
 - Azzal letette a telefont.- So Yeun-volt. Most mennem kell. Majd hívlak. - Megölelt gyorsan, s azzal elsietett.
- Meg sem várta, hogy elköszönjek tőle. Tényleg odavan érte.
Tényleg le vagyok maradva, már neki is van valakije.
-Megjöttem.- Kiabáltam anyunak, és indultam a szobámba. Amikor leültem az íróasztalomhoz, anya lépett be.
- Szia. A tanárnőd felhívott.-Tényleg?- Úristen, mit csináltam? Vagy talán a vizsga eredmények lettek rosszak?
- Ne nézz így rám! Nincs semmi gond. Vagy talán valami bajt csináltál?
-Jajj dehogy anya.-Huh, ezt most megúsztam. 
-Azt szeretné a tanárnő, hogy a Művészeti Fesztivál egyik főszervezője legyél. Ez olyan nagyszerű. Tudtam, hogy lesz értelme zenét tanulnod. 
-Tessék? Hogy mit csináljak? - Felálltam hirtelen a döbbenettől. Szóhoz sem jutottam, ez volt a vágyam. Rengeteg munkával és erőfeszítéssel járt, de én szerettem volna. Főleg, mert a főszervezők fellépnek együtt. Nekik ez kijárt, a rengeteg munka miatt. Minden évben 3 főszervezője van a Művészeti Fesztiválnak, minden évben mások. Rengetegszer maradtam bent az iskolában a zenetanárral. Sokat szenvedtem emiatt. De végre, végre kifizetődött a munkám.
Hihetetlenül boldog vagyok.- Anyu, ez most komoly?
- Igen.- szorított karjai közé, éreztem pityereg kicsit.- Hihetetlenül büszke vagyok rád. Drágám, megcsináltad.
Este alig bírtam elaludni. Annyira izgultam, és annyi ötletem volt a Fesztivállal kapcsolatban. A metrón találtam egy helyet, rögtön betámadtam. Nagyon fáradt voltam, de próbáltam nem elaludni.
- _____, ______, ébredj ______. Le kell szállnunk. Ébredj fel!- Rángatta enyhén valaki a vállam. Mikor kinyitottam a szemem Baekhyun-t láttam magam elött. Úgy megijedtem, hogy bevertem a fejemet amikor hirtelen felpattantam.
- Jaj, megijesztettelek? - Nevette el magát, de amikor látta, hogy nem tetszik nekem abbahagyta azt.
Miközben leszálltunk a metróról, próbáltam kerülni a tekintetét.
- Köszönöm, hogy felébresztettél. 
- Nincs mit. Te is megtetted ezt nekem. Umm, ______ kérdezhetek valamit?- Micsoda? Tőlem?
- Persze, nyugodtan.- Bólintottam.
- A barátod, melyik középiskolába jár?- Láttam az arcán, hogy neki sem tetszett ez a kérdés, kínosan érezte magát, feszült volt.
-B-barátom? - Dadogtam össze vissza. Hiszen nekem nincs is barátom.
-Tegnap amikor vége volt az óráknak láttalak vele, ahogy megfogja a kezedet. Sajnálom nem kellet volna néznem.
- Tegnap?? hah-ha-ha- Nevettem el magamat.- Ő nem a barátom.
- Tessék? de akkor...
- Ő a legjobb barátom. A neve Chanyeol. Kiskorom óta ismerjük egymást. De hogy a kérdésre is válaszoljak, a _________ középiskolába jár. De miért érdekel?

- Áhh semmi, semmiség tényleg. Bocsi, hogy tolakodó voltam.

Elfordította egy kicsit a fejét, de láttam a mosolyt az arcán.
Baekhyun-nal sétálok az iskolába.
Tudok vele rendesen komonikállni.   
Ennél nincs csodásabb érzés. 
Megint ki akar ugrani a szívem a helyéről. 
De ezt a lehetőséget nem halaszthatom el.
-_____. - Szakította félbe a gondolatmenetemet Baekhyun.
-Tudsz valamilyen hangszeren játszani?- Beszélt hozzám, de közben még csak rám sem pillantott.
-I-igen. Gitáron és hegedűn is játszom.
-Wow,  nagyon jó neked. Mindig is meg szerettem volna tanulni hegedűn játszani.  - Láttam a rajta, hogy már máshol járnak a gondolatai.- Énekelni? Tudsz énekelni?-Kérdezte
-K-kicsit. Nemrég kezdtem el tanulni.- Már megint hogy nézhetek ki? Tudom ám, mint egy RÁK!
- Miért kérdezed?
-S-semmi. M-most megyek. Szia.- Azzal elviharzott.Vajon valami rosszat mondtam? 
-_____! _____!  
-Tessék.- Fordultam hátra a tanárnő szavaira.- Jó reggelt Tanárnő!- Jó reggelt ____! Az 1. és a 2. órád ugye testnevelés, igaz?
- Igen.
-Rendben, akkor kérlek menj az ének terembe testnevelés helyett.
- Miért?- Mondjuk az nem annyira lényeges. Örülök, hogy ellóghatom a tesit.
- A Művészeti Fesztivál miatt. Lehet, hogy pár percet késni fogok, mert rengeteg dolgom van. De kérlek várj meg ott!
-Rendben.
- Jól van, elmehetsz. - Meghajoltam és elindultam az ének terembe.Remélem nemsokára elfogjuk kezdeni a műsor tervezést. 
Amikor kinyitottam az ajtót már volt ott valaki. Ott ült az ablaknál. Talán ő is szervező? - Jó reggelt. _____ vagyok. Örülök a találkozásnak. -Hajoltam meg. Amikor felnéztem, egy magas jóképű fiút pillantottam meg.   
Tipikus rosszfiú  volt.
Ha az utcán pillantottam volna meg, akkor még azt is mondanám rá, hogy egy híresség.
Rám nézett, s a pillantása áthatolt rajtam.
- Tao vagyok. Te is a Művészeti Fesztivál egyik szervezője vagy?
- I-igen. Te? - Kíváncsiskodtam.
- Persze. Azért vagyok itt.

~Beléd ESTEM~ 2.rész

~Beléd ESTEM~
2. Rész

Amint befordultam a 3. emeleti folyosóra éreztem lábaim nem tartanak már sokáig. Jól is gondoltam, mert abban a pillanatban amikor megkapaszkodtam a falban, azok cserbenhagytak engem. Nem tudtam két lábon állni, így leültem. Kezemet szívem fölé helyeztem. Éreztem erejét, mintha kiakarna szabadulni onnan, olyan hevesen vert.- Azt hiszem most már tényleg nemfog elfelejteni engem.-elmosolyodtam- Most már tényleg megmaradok majd az emlékeiben. Mit tegyek??!! Úristen! - Eszméltem fel a tudatra, hogy most már ha látom akkor felismer. - Ez így nem lesz jó. Ha a távolból figyelem, akkor kifog szúrni engem, és mi van akkor ha találkozik a tekintetünk? Már akkor nem leszünk idegenek egymásnak, és az úgy kínos lesz.
Most mit tegyek?- Miközben visszaértem a terembe, egyfolytában járt az agyam, hátha eszembe jut egy értelmes ötlet. De mit is vártam? Sehol semmi.
-Tessék. Harcoljatok érte! De ha valaki megmeri enni az én ebédemet, az számomra halott. Világos?
-Ejjha, valaki nagyon csípős. Mi történt ______?-Szerencsére itt volt nekem HeeYeon.
-Háát....- éppen kezdtem volna bele a mondókámba, amikor megragadta a karomat, megpörgetett (közben jól meg is bámúlt).
- Azonnal indulj az orvosiba!! MOST!!- Ordibálta le a fejemet a helyéről, nem mintha nem lett volna neki elég a mai nap folyamán a padlóval való ismerkedés.
-Miért is?- Néztem rá kérdően erre csak rámutatott a combomra. Ahogy megláttam azt, rögtön leesett mire akart kilyukadni. Egy óriási horzsolás ékeskedett rajta.- Oké, akkor most már értem, miért is nem akart megtartani a lábam. Azt hiszem mennem kéne az orvosiba.

-Jó napot! Jó napot! Huh? hol az iskolaorvos? - Nézelődtem, de sehol sem találtam.
- Az imént ment el, nemsokára visszajön. - Hallottam egy hangot, és már tudtam is, hogy kicsoda a tulajdonosa. Amikor megfordultam  bebizonyosodott, hogy igazam volt (megint). Baekhyun volt az. Hirtelen kiszáradt a szám, és izzadni kezdett a tenyerem. Hátrálni kezdtem, de egy íróasztalba ütköztem. Ő meg csak nézett azzal a csodálatos szempárral.
- Úristen! Mi történt a comboddal? Ne mond, hogy én miattam történt??!!!- Rohant oda hozzám.
- Nem, nem, vagyis inkább nem tudom. Bementem az osztályomba és akkor szóltak nekem. Ne aggódj, nem fáj.
- Nem érdekel, hogy fáj e vagy sem! Ülj le!- Ezzel megragadta a könyököm és leültetett az ágyra.- Maradj itt, amíg rendbe teszlek.- Mi? MIIIHH???!!  Ohh, NEM, AZT MÁR NEM! Menekülnöm kell.
- Nem kell. Inkább visszajövök majd később. Akkor...- Meghajoltam, és abban a pillanatban visszaültetett az ágyra.
-Ohh, nem! Azt már nem!Megint. Szépen itt ülsz, ameddig rendbe nem hozom a sebedet. Nagyon nem néz ki jól,és bűntudatom van emiatt. Arról nem is beszélve, hogy idegesít, hogy mindig faképnél hagysz. Ennyire nem kedvelsz?- Mosolygott rám.- Nah mindegy. De ez így nem igazságos.
Erről jut eszembe. Te tudod az én nevemet, de én nem tudom a tiedet. Elmondod, ha megkérdezem?
-________ vagyok.- Mindeközben, a sebemet próbálta ápolni, kevesebb sikerrel.
- Szép név- megint elmosolyodott. Olyan közelről láthattam az arcát.  Nagyon helyes volt. Szép orr, aranyos fülek, szép szempillák, és egy rabul ejtő szempár.Magával ragadott ez a látvány. Nem tudtam betelni vele. Egyszer csak azt vettem észre, hogy  engem néz. Gyorsan elfordítottam a fejemet. Nagyon kínos volt, miközben őt bámultam, ő meg engem bámult. Nekem meg csak fel sem tűnt. Remek most biztosan hülyének néz.
- Miért vagy ilyen?-kérdezte Baekhyun finoman. Éreztem, az óvatos hangnemet.
-Milyen? - Ha kérdésre kérdéssel válaszolok, akkor kikerülhetem a választ.
- Hát, ha találkozunk otthagysz. Engem nézel, de amikor rád nézek, te elfordítod a fejedet. Mindig menekülsz előlem. Miért? Jó, tudom, nem ismerjük egymást, de ilyenkor az emberek próbálják megismerni a másikat. Elkezdenek beszélgetni. - Ránéztem, és elnevettem magamat. Baekhyun a nagy koncentrálások közepette grimaszolt, nyelvével és szájával játszott. Nagyon aranyos volt. Erre felpillantott.
-Mi az? Ilyen vicces volt a kérdésem?
-Nem, nem! Csak nagyon aranyos vagy amikor koncentrálsz.- Mosolyogtam rá, próbáltam egy jobb oldalamat megmutatni neki. Erre ő megint elkapta a fejét. Hát szép mondhatom, nehezen ráveszem magam, hogy rá nézzek, erre meg ő nem néz rám. Értem én, hogy nem vagyok egy főnyeremény, de ennyire?
-Kész.- Mondta és fel állt. Háttal állt nekem, lehet hogy megsértettem valamivel? Fel álltam, megköszöntem és elindultam.
- M-melyik osztályba jársz?- Kérdezte félénken -A 2.D-be. És te?
-Én a 2.A-ba. Ezek szerint közel vannak a termeink.
-Igen Akkor, szia.- Azzal kimentem az ajtón. Meg sem álltam a wc-ig. - Mégis mit csinálok? Mégis MI A FENÉT CSINÁLOK??!!  Saját magamnak ártok. Miért menekülök el mindig? Pedig annyi esélyem volt. Miért rontom el mindig mindet? Hát gratulálok _______ most aztán jól eltojtad. Tényleg nagy tehetség kell már ehhez. Végre beszélgethettél volna vele, mellesleg a mai nap nem ez volt az 1. alkalom. MÉGIS, mégis elmenekültél. Szép mondhatom szép.
A suli végén épp a kapun léptem ki amikor, valaki megragadta a karomat.