~ Beléd ESTEM ~ 10. Rész

~ Beléd ESTEM ~

10. Rész


- Hoppá. - Mondta gúnyosan Tao, aztán elnevette magát.
- Gonosz vagy! - Szinte köptem rá a szavakat - Hogy tehetsz ilyent? Mit ártottam neked? - Léptem közelebb hozzá. - Miért csináltad ezt? Miért?!!? - Ordítottam rá.

 - Mert megérdemelte. De te is, mert az ő pártján állsz. - Ahogy láttam rajta, teljesen hidegen hagyta a dolog, hogy éppen összetörte a szívemet. Annyira mérges voltam, annyira gyűlöltem, nem járt más a fejemben csak a bosszú. Tao egy pillanatig levette tekintetét rólam, én kihasználva a lehetőséget megpofoztam teljes erőmből. A csattanás betöltötte az üres tantermet. Sajgott kezem az erős ütés miatt.
- Gyűlöllek! Soha többé nem akarlak látni! - Ordítottam, miközben zokogtam.

Szaladtam a folyosón, bejártam az egész iskolát de sehol sem találtam. Minden terembe benyitottam, hátha megtalálom valahol. Aztán eszembe jutott, amit múltkor mondott. Ha magányra volt szüksége, vagy csak ki akarta szellőztetni a fejét, akkor felment a tetőre.
Szaladtam felfelé a lépcsőn, nem érdekelt semmi. Szaladtam, pedig a tüdőm már nem bírta, aztán a 3. emeletnél megbotlottam az egyik lépcsőfokon, és felhorzsoltam a térdemet. Elkezdett vérezni, de pont nem érdekelt. Nehezen feltápászkodtam, és futottam tovább ahogy csak sérült lábam engette.
- Baekhyun! - Ordítottam a tetőn. Zokogva jártam körbe, amikor megláttam az egyik épület oldalánál az árnyékban. Térdeit felhúzva ült a földön, fejét kezeibe temetve. 
- Baekhyun! - Léptem mellé kétségbeesetten. 
- Mit akarsz? - Kérdezte, de még csak rám sem hederített.
- Sa-sajnálom! - Szipogtam - Annyira sajnálom! Nem akartam, de hirtelen megragadott! Kérlek bocsáss meg nekem! - Kétségbeesett hangomra felemelte lassan fejét. Arcára pánik ült, majd fel állt.
- Mi-miért sírsz? - Kérdezte halkan.
- Mert sajnálom! Nem akartalak elárulni. Épp hogy megnyíltál előttem, annyira boldog voltam, erre hátba támadtalak. - Zokogtam, s közben ingét szorítottam. - Nem akartam ezt! Nem volt időm semmit sem csinálni! Sosem engedtem volna meg ezt neki, hisz utálom őt, utálom amiatt amit veled tett! - Baekhyun meg sem szólalt, csak hallgatta mondandómat a fájdalommal megtelt szemeivel. 
- Beértem a terembe, és elkezdett cukkolni majd azt kérdezte, hogy akarok e egy kis műsort látni. Aztán megragadott...- Hangom itt megcsuklott. - Az volt az első csókom! Az a szemét ellopta az első csókomat, amit tartogattam! Annak az embernek szerettem volna adni akit szeretek. Erre ő.... és akkor te... Sajnálom! - Zokogtam egyre hangosabban. Minden egyes szipogásnál egyre erősebben szorítottam ingét, ujjaim is belefehéredtek. 
- Nem a te hibád. - Szólalt meg hirtelen lágy hangon Baekhyun,  aztán megfogta finoman arcomat , közben mindvégig szemembe nézett.
Lehunytam szememet, mert fájt ahogy belefojt a sminkem. Zokogásom kezdett alábbhagyni Baekhyun közelsége miatt. A következő pillanatban ajkak érintését éreztem saját ajkaimon.
Baekhyun megcsókolt.
Lágy volt és udvarias. Finoman lehelte a csókot a számra, aztán hírtelen elhúzódott tőlem. Úgy éreztem magamat, mint akinek megmutatják a legincsiklandozóbb  süteményt a világon, megmutatják neki, megszagolhatja, érintheti de mielőtt belekóstolna elkapják előle.

Idegesen pillantott rám. Én meg sem tudtam szólalni. Szívem kiakart ugrani a helyéről. Gyomrom görcsbe rándult, levegőt alig tudtam venni. Nem tudtam rá nézni, így csak magam elé bámultam. Lefagytam.
- Felejtsd el Tao csókját. Az nem az első csókod volt. - Mondta halkan szavait Baekhyun. Ideges volt ő is, próbálta kitalálni mi járhatott a fejemben. - Azt hiszem mennem kellene. - Aztán elengedte arcomat és elsétált.
Lábaim nem tartottak, így a földön kötöttem ki.  Nem tudtam felfogni mi is történt az imént. 
Baekhyun megcsókolt? Vagy csak képzelődtem?