~Beléd ESTEM~ 5. Rész

~Beléd ESTEM~

5. Rész

Az ágyamon ültem, térdeimet felhúzva, védekező pozícióban. Csak annyit szerettem volna, ha egyedül maradhatnék a gondolataimmal. De valahogy mindenki ellenem volt, vagy anyám zaklatott, vagy valaki telefonon. Elegem volt. Még mindig mérges voltam. Iszonyat mérges. Magamra legfőképp, hisz tudhattam volna. Vissza lettem utasítva, anélkül, hogy bevallottam volna az érzéseimet.  Ez is csak én vagyok.

 Szememet csípte, a könnyeim által leázott smink, szinte égtek szemeim de nem  izgatott. TÚL kell lennem rajta. Ez így nem mehet tovább.- győzködtem magamat. Nagy erőt vettem magamon és kimásztam az ágyból.
- Elmentem- Kiabáltam, majd szinte kifutottam az estébe. 10- óra volt, én meg csak az utcákat jártam. Kellett a tér a gondolataimnak, és a friss levegő is. Egyszer csak megcsörrent a mobilom.
Chanyeol volt, már vagy 16-szor hívott ma, de valahogy nem tudtam vele beszélni. Azok után, nem bírtam volna senkivel sem.
-Sz-szia. - Szóltam bele félve.
- Mégis mi a fene bajod van neked? Annyira aggódtam érted! Vagy 20-szor hívtalak, de még csak egy rohadt sms-t sem írtál.- Ordította le a fejemet, megjegyzem teljesen jogosan.
- S-sajnálom- remegett meg a hangom. Éreztem, ahogy könnyeim kúsznak lefelé az arcomon, majd az államon.  Mikor kezdtem el sírni?
- Rendben , de ne csinálj ilyent még egyszer, oké?- Tudom, hogy észrevette, hogy valami nincs rendben.
- Sajnálom, sajnálom, sajnálom- hajtogattam, de már zokogtam a telefonba. Nem tudtam abbahagyni, így hát engedtem és kiengedtem az egészet. 
A járda közepén álltam, és hangosan zokogtam a telefonba, biztosan hülyének néztek az emberek, de nem érdekelt.
- Hol vagy? - szólt bele finoman Chanyeol a telefonba.
- Az  x főúton , épp az Etude House előtt állok.- szipogtam válaszul.
- Ott megvársz.- azzal lecsapta a telefont. Bementem egy üveg vízért a boltba, mire végeztem megláttam Chanyeolt.
- Chanyeol. - szóltam neki, mire megfordult és arcán megláttam a mérhetetlen aggodalmát.
  Pár pillanatig csak vállaimat szorongatta, és azt fürkészte, vajon megsérültem e. Mikor megbizonyosodott róla, hogy semmilyen sérülésem ( mármint testi sérülésem) sincs, megragadott és szorosan ölelt.
- Nincs semmi baj, itt vagyok. Most már kiengedheted.- Nyugtatgatott, hátamat simogatta miközben szorosan ölelt. Biztonságot éreztem, végre. És végszóra elindult.  Pedig nem hittem, hogy szóra menni fog.

Pár perc sírás a járda közepén, pipa. Közben egy srác ölelgessen , hogy félre értsék a helyzetet, pipa.
- Köszönöm- néztem rá hálásan , miközben elhúzódtam tőle.
- Bármikor- mosolygott rám azzal a meleg mosolyával.- Gyere, menjünk sétálni egy kicsit.- azzal kézen fogott, és maga után húzott.

- Hát ennyi röviden.- Végeztem a mondókámmal. Szegény srác azt sem tudta mit mondjon, sőt még hebegni sem tudott. Nem szokott hozzá, hogy ő ápol engem, vagy hogy én sírok valaki miatt.
- Sajnálom.- Nézett rám szomorú szemekkel.
- Nem kell sajnálnod, nem a te hibád.- Ütöttem meg játékosan a vállát, amire kicsit elmosolyodott.
- Felejtsd el. Nem tudok mit hozzászólni. Csak annyit, hogy felejtsd el. Találsz valaki jobbat.
- Köszi, mintha ez olyan könnyű lenne. De ne izgulj, éppen ezen vagyok. De ideje most már mennem. Menj, nehogy kikapj otthon. - Löktem el, és azzal megfordultam és elindultam hazafelé. Hátraintettem neki, nem akartam, hogy aggódjon, de szerintem értette a célzást.
Lassan sétáltam , nem akartam sírós fejjel hazaállítani, ami nehéz  mert éppen sírdogáltam ( Megint ) és szemeim elég vörösek lehettek.
-________? Te vagy az? - szólt hozzám valaki gyengéd hangon. Biztosan kezdek megbolondulni, mert éppen olyan hangja volt mint Baekhyun-nak. De amikor felpillantottam, kisebb szívrohamot kaptam. Tényleg ő volt az.
- Ba- baekhyun? - tátogtam inkább, mert hangom hallani nem lehetett.
- Mi történt? Jól vagy? Minden rendben? Mi történt? Bántottak? - Hadarta, miközben körbejárt, nem e lát rajtam valami külső sérülést.
Ma ez volt a 2. alkalom, hogy egy fiú végigméregetett.
Nagyon idegesnek láttam, próbált szemeimbe nézni, de nem tudtam felemelni fejemet szégyenemben. Szívem majd szétszakadt.
- Nincs semmi bajom, tényleg. - Villantottam egy mosolyt, hátha lehiggad. Erre megfogta államat, és felemelte fejemet, ezzel kényszerítve, hogy belenézzek a szemeibe. 
- Ne hazudj, hisz te sírtál. Az ember nem sír ok nélkül. Ha nem mondod el, hogy mi történt, addig nem tudok rajtad segíteni. - Láttam rajta a tehetetlenség pánikját. - Csak untatnálak vele- vágtam hozzá, nem tudom mire vélni az idegességem.
- Meghallgatlak, nem fogsz untatni vele, és szeretnék segíteni is ha engeded.
Nagyon ideges lettem. Hisz épp előle akartam elmenekülni, erre nem itt van? 

Egy hirtelen jött ötlet, és megbánod az egész életedet.

- Jól van, tudni szeretnéd mi a bajom? Rendben, ordítottam és potyogtak a könnyeim.  Agyamat elöntötte a düh, és már nem érdekelt semmi.- Az a srác, akit Szeretek, anélkül, hogy bevallottam volna neki érzéseimet, visszautasított. Ennyi boldog vagy?