~ Beléd ESTEM ~ 6. Rész

~Beléd ESTEM~

6. Rész
- Jól van, tudni szeretnéd mi a bajom? Rendben, - ordítottam és potyogtak a könnyeim.  Agyamat elöntötte a düh, és már nem érdekelt semmi.- Az a srác, akit Szeretek, anélkül, hogy bevallottam volna neki érzéseimet, visszautasított. Ennyi boldog vagy?- Csak nézett pár pillanatig, nem tudott mit hozzáfűzni a dolgokhoz. - Most megyek.- mondtam és megfordultam, hogy indulok, erre megfogta a csuklómat. Keze nem szorított nagyon szorosan, inkább lágy volt, ami azt sugallja, ne menj. Ránéztem a kezünkre, majd szemébe néztem, amiből mos nem tudtam semmit sem kiolvasni. Néhány pillanatig csak néztünk egymás szemébe, az idő lelassult de a körülöttünk lévőek gyorsabban haladtak a megszokottnál. Tudtam szabadulnom kell tőle, mert ez csak nekem fog fájni. A legrosszabb az egészben, hogy olyan mély volt ez a pillanat, és ilyen pillanatokról álmodoztam. Nem tudom mióta szemeztünk, de egyszer csak megszólalt Baekhyun. 

- Felejtsd el. Nem érdemel meg. - Olyan fura volt miközben ezeket mondta. Nem tudtam olvasni a fejében, nem tudtam megfejteni őt. - Te ennél értékesebb vagy. Ne foglalkozz ilyen alakokkal! 
- Pont ő mondja ezeket? Ha tudná, hogy ő az akkor vajon ugyan ezt mondaná?
- Nem tudod kiről van szó! - Szóltam rá erélyesebben- Ő az első fiú, akibe beleszerettem.- Alig tudtam kimondani ezeket a szavakat, a szívem a torkomban dobogott, attól féltem, hogy ő is hallja veszélyes szívverésem.
- És ez olyan nagy dolog? Ő az első, és akkor már szent? De hisz pont te mondtad, hogy visszautasított. Egyértelmű, hogy nem érdemel meg, vajon milyen ember?- Szinte gúnnyal beszélt róla. 
- Lehet, nem tudok róla sok mindent de amennyire megismertem egy nagyszerű ember.- Mondtam miközben a járdát bámultam, nem tudtam volna a szemeibe nézni.
- Miért? Talán valami "helyes gyerek" ? Vagy valami "tucat idol" ?
- Ha tudni szeretnéd, egy egyszerű srác a suliból. Neki van a világon a legszebb mosolya, és amikor játszik huhh, az nem evilági. Nagyon figyelmes, és kedves. Amikor másodjára találkoztunk, már akkor emlékezett rám. 
Ha mellette vagyok, nem tudok koncentrálni, alig tudok megszólalni, a szemeibe sem tudok nézni. A szívem őrülten ver, s a gyomrom görcsbe rándul. Elpirulok, és hülyeségekről hebegek. - Az utolsó mondatoknál már a szemeibe néztem, azokba a gyönyörű csokoládébarna szemeibe.
- Segítek. - Mondta végül.
- Te-tessék? Miben akarsz segíteni?- Nem értettem mit akar ezzel.

- Elfogod felejteni. Elfeledtetem veled azt a srácot. 

Tudom mit érzel most. - Villantott egy elgondolkodtató mosolyt. Láttam rajta, hogy tényleg komolyan gondolja.

 - Múltkor mondtad, hogy megvárod, amíg elmesélem neked magamtól miért is nem szeretném, ha Tao-hoz közelednél. 

Akkor most elmondom.